A belföldi vendégek vannak többségben a gyógyszállókban, a külföldiek viszont hosszabb ideig maradnak, és ők hozzák a bevételek kétharmadát.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a Magyar Turizmus Zrt. közölt statisztikai adatokat a január-júliusi időszakról, azaz az év első hét hónapjáról. Ebből kiderült, hogy a vizsgált időszakban a kereskedelmi szálláshelyek vendégeinek 5,6 százalékát a gyógyszállodák adták, ami 270 ezer főt jelent. Július végéig a korábbi évhez képest kicsit kevesebb vendég érkezett a gyógyszállókba, ott viszont több időt töltöttek. Ez szám szerint azt jelenti, hogy a vendégek száma 0,9 százalékkal csökkent, viszont az eltöltött éjszakák 1,5 százalékkal nőttek.

szálloda

A gyógyszállodák vendégeinek több mint felét, egészen pontosan 53,4 százalékát a hazai turisták tették ki. A vendégéjszakáknak azonban csak 40 százalékát adta a belföldiek. Ennek az az oka, hogy a külföldről érkező turisták általában hosszabb időt töltenek el pihenéssel. Amíg a külföldi vendégek átlagosan 4,8 éjszakát, addig a hazaiak 2,9 vendégéjszakát tartózkodnak a gyógyszállókban.

Az év első hét hónapjában a hazai gyógyszállodák teljes árbevétele elérte a bruttó 7,8 milliárd forintot. Ez 2012 hasonló időszakával összevetve 3,8 százalékos növekedést jelent. Érdekes adat, hogy amíg a vendégek többségét szám szerint a magyarok teszik ki, addig a gyógyászatra specializálódott hotelek bevételének csak 33,8 százalékát adják a belföldi utazók.