• Szálláshelyek, gyógyvizes fürdő, üdülőfalu létesülhetne a területen, amennyiben egy befektető fantáziát látna benne.

  • Minősített gyógyvíz tör a felszínre Nagyberényben.

Siófoktól 17 kilométernyire délkeletre található Nagyberény. Egyes fürdőkedvelőknek a település neve onnan lehet ismerős, hogy a nagyberényi Oázis Panzióhoz kapcsolódva itt sokáig egy termálfürdő is működött.

Ez már ugyan évek óta nem üzemel, de a nagyberényi vízbázis mégsem kihasználatlan, ugyanis az egyik itteni termálkutat megvásárolta a siófoki önkormányzat cége azért, hogy nagyberényi vízzel lássák el a Galerius Fürdőt. (Egy ideig a siófoki Hotel Azúr is nagyberényi vízzel töltötte fel a fürdőrészlege egyik medencéjét, de jelenleg már nem vásárolnak a termálvízből).

Az egykori Oázis Panziónak és a hozzá kapcsolódó, összességében 238 ezer négyzetméteres területnek azonban jelenleg is gazdát keresnek. A főépületből – felújítás után – 37 szobás hotel alakítható ki. Szintén felújításra szorul a mellette lévő panzió, ahol 11 szoba és három apartman található.

Mindezek mellett egy 209 ezer négyzetméteres fejlesztési telek is tartozik a fentiekhez, ahol egy kis tó található, s a tervek szerint itt üdülőfalu épülhetne.

Egy minősített gyógyvizet adó termálkúttal is rendelkezik az ingatlan (annak idején több kutat is fúrtak a településen), amivel az egykori panzió medencéit lehetne feltölteni. Ugyanakkor akár külön fürdőrészleg is épülhetne ezen a területen.

Nagyberény Oázis panzió termálfürdőA nagyberényi projekt weboldalán kerek 2 millió euróért, egy ingatlanos oldalon pedig 604,9 millió forintért hirdették meg a fentieket. Nincs túlárazva, elég csak arra gondolni, hogy a Zala megyében lévő pusztaszentlászlói termálfürdőt és a hozzá kapcsolódó kempinget is nagyjából ezen az árszinten szeretnék eladni.

A Nagyberényben feltörő, az egykori Oázis Panzióhoz tartozó “József gyógyvíz” forrása (ez termálkutat fúrató Sereg József nevére utal) 40,6 Celsius-fokos vizet ad és az ingatlanos oldal szerint reumatikus és nőgyógyászati betegségek mellett a pikkelysömör kezelése során is alkalmazható lenne.