• Tovább tart nyitva a Fonyód közelében lévő Csiszta Fürdő.

  • Jövő hónapban új medencét adnak át Cegléden és védjegyet kapott a sárospataki termálfürdő.

A jó idő mellett az is a strandszezon kezdetére utal, hogy egyre szaporodnak a termálfürdőkkel kapcsolatos hírek, újdonságok. Ezek közé tartozik, hogy június elsejétől, azaz csütörtöktől áttért a nyári nyitvatartási időre a buzsáki Csiszta Fürdő.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Balaton közelében lévő termálfürdő reggel 9-től már 19 óráig lesz nyitva. Délutáni kedvezményes jegyek pedig nem 15, hanem 16 óra után válthatók.

A jegyárak egyébként továbbra is kedvezőek, hiszen egy napi belépő 1500 forintba, gyerekeknek, csoportoknak, helyieknek pedig 1200 forintba kerül. A délutáni belépő 800 forint.

Csiszta FürdőA múlt hétvégén megnyitották a Ceglédi Fürdő szabadtéri medencéit (az aquaparkot még nem). A városi televízió – lent megtekinthető – tudósítása szerint hamarosan egy újdonság is debütál a fürdőben.

Várhatóan június közepén adják át az új, több mint 200 négyzetméter vízfelületű élménymedencét, amit a nyár folyamán egy hullámkeltő berendezéssel is felszerelnek.

A sárospataki Végardó Fürdő négycsillagos minősítést és Nemzeti Tanúsító Védjegyet kapott. Az ezzel kapcsolatos vizsgálatok még tavaly nyáron zajlottak, de – a Zemplén Televízió beszámolója szerint – hivatalosan a közelmúltban kapta meg a termálfürdő a védjegyet.

Benkő Barnabás Zoltánné, a fürdő ügyvezetője elmondta, hogy szakmai szempontok szerint minősítették a termálfürdőt, ami kiterjedt a szolgáltatás minőségére, a dolgozók szakmai végzettségére, de még a gépészeti berendezéseket is átvizsgálták.

A fürdővezető beszélt arról is, hogy nem dőlhetnek hátra, hiszen a védjegy ugyan öt évig érvényes, viszont ezalatt is rendszeresen vizsgálhatják a Végardót a Magyar Fürdőszövetség szakemberei. A sárospataki fürdőben például már a minősítés megszerzése óta is jártak ellenőrök, de szerencsére mindent rendben találtak.