• Új termálkutat fúrnak, ami javítja a gyógyfürdő vízellátását.

  • Ráadásul a fürdő és a sportcsarnok fűtéséhez is felhasználják majd a termálhőt.

Egy uniós pályázat révén jelentős, 499 millió forintos vissza nem térítendő támogatáshoz jutott Komárom város. A Komáromi Tv híre szerint ezt a geotermikus hőellátó rendszer kiépítésére fordíthatják, amiből a Brigetio Gyógyfürdő is profitálhat.

Első körben Komárom délnyugati részén egy körülbelül 1600 méter talpmélységű termálkutat fúrnak, ami várhatóan hasonló összetételű vizet ad majd, mint az eddigi kút. A 60-70 Celsius-fokos termálvizet csővezeték viszi majd a Városi Sportcsarnokhoz és a Brigetio Gyógyfürdőhöz.

A hőenergia révén megoldható lesz a sportcsarnok, a fürdő főépületének és uszodájának gazdaságos és környezetbarát fűtése. Ezen felül egy újabb vízforráshoz jut a gyógyfürdő. Ez azért is jó, mert lehetőséget teremt a régi termálkút felújítására.

Brigetio Termálfürdő

 

Még tavaly írtunk arról, hogy fontos lenne a termálkút felújítása, illetve egy új fúrása, ugyanis időnként már nagyon hosszadalmas a medencék feltöltése. A mostani, várhatóan 2019 végén záruló beruházásnak köszönhetően viszont stabil lesz a gyógyfürdő vízellátása. Az épületek termálhővel történő fűtésének köszönhetően pedig évi 10-12 millió forintot takarít meg a fürdő és a sportcsarnok.