Már két éve zárva tart a dunaújvárosi Aquantis Élményfürdő. Amíg a szintén elhibázott beruházások közé sorolt esztergomi fürdő legalább a nyári szezonra kinyitott, addig az Aquantis esetében ennek nincs semmi jele. Ahogy a Dunaújvárosi Hírlap által közölt fotón is látszik, felveri a gaz az élményfürdő udvarát.

Aquantis élményfürdő 2014

Az Aquantis 2014 nyarán (Fotó: duol.hu)

A fürdő a bebukott projektet finanszírozó CIB Bank tulajdona. Ahogy a helyi napilap írja, a létesítmény továbbra is eladósorban van, az irányára 950 millió forint. Összesen 13 külső- és belső medencét tartalmaz a hatalmas komplexum, amelyben csúszdák, szaunarészleg, jacuzzi, gyógyászati központ is helyet kapott. Egyelőre csak érdeklődők akadtak a termálfürdőre, de ezen az áron eddig nem kellett senkinek.

A fürdő kapcsán a megnyitása előtt 740 millió forintos éves bevétellel számoltak. Ez viszont irreálisnak bizonyult, hisz majdnem akkora összegről van szó, mint a sokkal patinásabb Gyulai Várfürdő tavalyi árbevétele. Ahogy a Dunaújvárosi Hírlap cikkében is olvasható, a rövid működése alatt a forróbb nyári napokon ugyan telt ház volt az Aquantis Élményfürdőben, a többi időszakban viszont a fürdő nem vonzott sok vendéget, ezért az üzemeltetése nem bizonyult jó üzletnek.

dunaújvárosi élményfürdő

Az üresen álló dunaújvárosi élményfürdő

Dunaújvárosi termálfürdő

Dunaújváros: a rövid fénykor