Összefogna a város és a környék turisztikában érdekelt szereplőivel, valamint nyitna a hazai orvosok és a külföldi vendégkör felé a Harkányi Gyógyfürdő vezérigazgatója, aki kezdeményezte a gyógyvizük hungarikummá nyilvánítását is.

Néhány hónappal ezelőtt új vezérigazgatót neveztek ki a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. élére. Kesjár János most a Pécsi Újság.hu-nak beszélt a fürdő fejlesztésével kapcsolatos terveiről. A szakember alapvetően három célt jelölt ki: javítaniuk kell a gyógyfürdő szolgáltatási színvonalát, szélesebb körben ismertté kell tenni a gyógyászati szolgáltatásaikat, valamint jobb együttműködést kell kialakítani a régió, turisztikai piacon érdekelt szereplőivel. Utóbbi konkrétan a fürdő, a kórház, a helyi turisztikai szervezet, valamint az önkormányzat közötti szorosabb kapcsolatot jelenti. Ennek része az is, hogy például a környék turisztikai attrakciójaként ne pusztán önmagában a Harkányi Gyógyfürdőt hirdessék, hanem a villányi, siklósi és a Dráva-jelentette kikapcsolódási lehetőségekkel együtt népszerűsítsék, hiszen így komplexebb kínálatot tudnak nyújtani.

A Harkányi Gyógyfürdő nagy strandmedencéje (fotó: a fürdő Facebook oldala)

A Harkányi Gyógyfürdő nagy strandmedencéje (fotó: a fürdő Facebook oldala)

A gyógyvíz pikkelysömörre, nőgyógyászati és mozgásszervi betegségekre gyakorolt kedvező hatásáról számos kutatási eredmény áll rendelkezésre. A vezérigazgató fontosnak tartaná, hogy a hazai orvostársadalommal is jobban megismertessék a harkányi víz hatását. Hiszen, ha többen írják fel a betegeiknek a harkányi gyógykezeléseket, az nem csak a fürdőnek jelentene plusz bevételt, hanem a társadalombiztosítás is spórolhatna, ugyanis a náluk elérhető gyógykúrák sokszor olcsóbbak, mint a gyógyszeres kezelések.

A gyógyászati lehetőségek népszerűsítésével nem csak a belföldi vendégforgalmat növelnék, hanem nyitnának a külföldi vendégkör irányába is. Ez a német mellett az orosz, az ukrán és a kínai piacot is jelenti. Kesjár János érdekességképpen megemlítette, hogy az eddigi tapasztalatok alapján az oroszokat a gyógyvíz bőrgyógyászati hasznosításával szemben jobban érdekli a nőgyógyászati betegségek kezelése során elért eredményeik, ezért náluk leginkább a meddőségi gyógykúrák népszerűsítésével tudnának sikereket elérni.

Korábban pedig már tárgyaltak az orosz atomerőművek nyugdíjasai számára szervezett gyógykúrákról is. Miután ez a kör az orosz átlagnál tehetősebb és érdeklődnek is Harkány iránt, ezért ez is egy kitörési lehetőség lenne a fürdőhely számára. A külföldi vendégkör becserkészéséhez azonban fontos lenne a Pécs melletti repülőtér fejlesztése, ami nem csak Harkánynak, hanem az egész dél-dunántúli régiónak az érdeke.

Végül Kesjár János beszélt arról is, hogy hungarikummá szeretné nyilváníttatni a harkányi gyógyvízre épülő fürdőkultúrát. Ezt már kezdeményezte is a megyei terméktanácsnál. Amennyiben ezt elfogadják, akkor a gyógyvizek közül a harkányi lehetne az első hungarikum.