• A hajdúszoboszlói fürdőben éppen 90 éve gyógyulnak az emberek.

  • A szoboszlói gyógyvíz összetétele egészen egyedi.

  • Megnéztük, hogy milyen egészségügyi problémák esetén lehetnek hatékonyak a gyógyvizes kúrák.

Hajdúszoboszlón 1925 őszén találtak 75 Celsius-fokos termálvizet. Azok, akik a feltörő vizet elvezető árkokban fürödtek, már a kezdetektől fogva állították, hogy gyógyhatása van a termálvíznek. Ezt az 1926-ben készített első vegyelemzések is igazolták.

Dr. Bodnár János, a Debreceni Orvostudományi Egyetem Orvos Vegytani Intézetének akkori igazgatója így írt a hajdúszoboszlói vízről: „a víz igen magas hőmérsékletével a maga nemében egyedülállónak tekinthető, hozzá hasonló összetételű és hőmérsékletű víz – a rendelkezésünkre álló analysisek alapján – nem ismeretes”.

A hajdúszoboszlói városvezetés a kedvező szakvélemények alapján döntött a fürdő létesítéséről. Az első, mai szemmel még kezdetleges fövenyfürdő 1927. július 26-án nyitotta meg a kapuit. Az aranybarna víz gyógyhatását az elmúlt 90 évben rengetegen megtapasztalhatták.

Hotel Délibáb gyógymedenceA hajdúszoboszlói termálvíz összetétele igen kedvező. A jódos-brómos-konyhasós-hidrogénkarbonátos vizek csoportjába tartozik, de bitument és számos nyomelemet is tartalmaz. A víz összes ásványianyag-tartalma meghaladja a 4000 mg/litert.

Az orvosi vizsgálatok alapján a hajdúszoboszlói gyógyvíz kedvező hatása rendkívül széleskörű. A víz ízületi gyulladások és elváltozások, a gerincoszlop különféle gyulladásos megbetegedései, idegfájdalmak, ideggyulladások, izomfájdalmak esetén is hatékony lehet. Ezen felül sérülések, sportsérülések, csonttörések utókezelése során is alkalmazható. Ráadásul egyes nőgyógyászati problémák, valamint bőrbetegségek kezelésére is használható.

Hotel Délibáb gyógyvizes medenceA gyógyvíz hatékonyságát tovább növelhetik a Hajdúszoboszlón elérhető egyéb gyógykezelések, elég csak az iszappakolásokra, súlyfürdőre, szénsavas kádfürdőre gondolni.

A gyógyvíz és a gyógyászati szolgáltatások nemcsak a gyógyfürdőben, hanem egyes szállodákban is elérhetők. Ezek közé tartozik a fürdő közelében lévő Hotel Délibáb**** is.

Hajdúszoboszló Hotel DélibábA népszerű – néhány évvel ezelőtt teljeskörűen felújított – négycsillagos szálloda saját gyógyászati részleggel rendelkezik.

Itt két, eltérő hőmérsékletű – 32-34 Celsius-fokos és 36-38 Celsius-fokos – gyógyvizes medence található. Az ajánlott fürdési idő 20 perc, ami ismételhető, de a fürdések között legalább 30 perces szüneteket javasolnak.

A szállodában szakorvos rendel és a gyógyászati kezelések akár társadalombiztosítási támogatással is elérhetők.

Ugyanakkor érdemes lehet kihasználni a hatalmas Hungarospa fürdő közelségét is, ahová biztosított a szálloda felől a közvetlen átjárás. A fürdőben klasszikus ülőmedencés gyógyfürdő, fedett élményfürdő, strandfürdő, uszoda és aquapark egyaránt a vendégek rendelkezésére áll. Ez akár több generáció közös üdüléséhez is remek lehetőséget jelent, hiszen itt minden korosztály megtalálja a számára kedves vizes élményeket.

Hungarospa légifelvételRáadásul most a fürdő 90 éves születésnapja alkalmából számos szórakoztató program, koncert és nyereményjáték is várja a Hajdúszoboszlóra érkezőket. (A fürdő születésnapi programjait ebben a cikkünkben foglaltuk össze).