• Mutatjuk a tíz legnagyobb fürdőüzemeltető cég listáját.

  • Mind a tíz cégnek nőtt tavaly az árbevétele.

  • A budapesti fürdők többségét üzemeltető társaságnak a nyomába sem ér senki. A Budapesten kívüli fürdők közül pedig a hajdúszoboszlói Hungarospa Zrt. emelkedik ki.

Tavaly jó évet zártak a hazai fürdőüzemeltetéssel (is) foglalkozó társaságok. A tíz legnagyobb társaság együttes árbevétele meghaladta a 35 milliárd forintot, s mindegyikük növelni tudta az árbevételét 2016-ról 2017-re. Ebben minden bizonnyal szerepet játszott az is, hogy a 2017-es nyári szezonban jobb idő volt, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor messze nem csak mázlijuk volt ezeknek a cégeknek, hiszen egytől egyig olyan cégekről van szó, amelyek jelentős fedett kapacitással rendelkeznek, azaz kevésbé érinti őket a változékony időjárás. Ez utóbbi inkább a kisebb fürdőknek jelent fejtörést.

Azt azért meg kell jegyezni, hogy a fürdőket üzemeltető cégek összehasonlítását nehezíti, hogy némelyiküknek jelentős bevétele származik a szálláshely-szolgáltatásból, másoknak pedig egyáltalán nincs ilyen bevételük.

Két szélső példát hozva: a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-nek egyáltalán nincs bevétele a szálláshelyekből (ugyanis nincs nekik), a szintén budapesti Aquaworld bevételén belül viszont nagyobb részt tesz ki a hotel, mint a fürdő. Persze ezek össze is függnek, hiszen a szállodának nyilván azért is magas a bevétele, mert kapcsolódik hozzá egy élményfürdő.

A tíz legmagasabb árbevételű – fürdőt is üzemeltető – társaság 2017-ben:

Gyulai élményfürdő10. Gyulai Várfürdő Kft. – Árbevétel: 1,31 milliárd forint

A Várfürdőről és az AquaPalota élményfürdőről ismert társaságnak jó éve volt tavaly, emelkedett az árbevételük, valamint a nyereségük is. Az adózott eredményük ugyanis a korábbi 72 millió forintról 217 millió forintra nőtt.

Sóstó Tófürdő9. Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. – Árbevétel: 1,34 milliárd forint

A Nyíregyháza-Sóstón működő fürdőket, a Fürdőházat, valamint a városközpontban lévő Júlia Fürdőt működtető társaságnál is emelkedő árbevételnek örülhettek. Nyereségük is volt, bár inkább csak jelképes összegű (2,7 millió forint). Mindenesetre a folyamatban lévő szállodafejlesztésnek köszönhetően a jövőben mind a nyereségük, mint az árbevételük tovább emelkedhet.

Zalakaros gyógyvizes medence8. Gránit Gyógyfürdő Zrt. – Árbevétel: 1,64 milliárd forint

A Zalakarosi Fürdőt működtető társaság nettó árbevétele 1,44 milliárd forintról nőtt 1,64 milliárdra. Ráadásul tavaly ezzel párhuzamosan 248 millió forint adózott eredményt is elértek, ami az árbevételhez viszonyítva igen jónak számít.

Demjén Termálvölgy termálfürdő7. Demjén Termál Fürdő Kft. – Árbevétel: 1,81 milliárd forint

Növekvő árbevétel és profit jellemezte a demjéni termálfürdőt és barlangfürdőt is működtető társaság tavalyi évét. Az árbevétel-arányos nyereségük pedig a legjobbnak számít a fürdős cégek között – egyébként már évek óta. A nyereségük 652 millió forintot tett ki. Csak összehasonlításképpen: ez több mint amennyit a budapesti Aquaworld Zrt. elér több mint kétszer ekkora árbevételből.

Bükfürdő gyógyfürdő6. Büki Gyógyfürdő Zrt. – Árbevétel: 1,94 milliárd forint

Komoly fejlesztések kezdődtek a bükfürdői létesítményben, úgyhogy azt tippeljük, hamarosan megugorják a 2 milliárd forintos bevételi szintet is. A tavalyi évet egyébként 146 millió forintos adózott eredménnyel zárták.

Sárvári Termálfürdő külső medence5. Sárvári Gyógyfürdő Kft. – Árbevétel: 2,09 milliárd forint

Tavaly gyakorlatilag megismételte a 2016-os üzleti teljesítményét a sárvári fürdő. A tavalyelőtti árbevételük ugyanis 2,03 milliárd forintot tett ki. A profitjuk is hasonló stabilitást mutat: 2016-ban 210 millió, 2017-ben 211 millió forintot értek el.

Aquaticum gyerekbarát részleg4. Debreceni Gyógyfürdő Kft. – Árbevétel: 2,38 millió forint

200 millió forinttal növekedett tavaly a társaság árbevétele. Az idei év lehet, hogy majd hoz egy kis törést, hiszen az Aquaticum strandfürdőt már nem nyitották ki a szezonra. Viszont amennyiben 2019-ben meg tudják nyitni a felújított strandot, az nagy lökést adhat a társaság forgalmának. A cég egyébként – a Top 10 fürdőüzemeltető közül egyedüliként – veszteséggel zárta a tavalyi évet.

Hungarospa Hajdúszoboszló strandfürdő3. Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. – Árbevétel: 4,75 milliárd forint

Majdnem pontosan kétszer akkora árbevételt produkáltak, mint a lista negyedik helyén álló Debreceni Gyógyfürdő Kft. A Hungarospa a Budapesten kívüli fürdők közül magasan kiemelkedik az árbevétel tekintetében, persze a hatalmas területű fürdőkomplexumot elnézve ez nem csoda. A Hungarospa Zrt. szép nyereséggel zárta a 2017-es évet: az adózott eredményük 435 millió forintot tett ki. Ennél a fürdőnél is várhatók jelentős fejlesztések a következő években, így hamarosan az 5 milliárd forint feletti árbevételi szintet is megugorhatják…

Aquaworld élményfürdő2. Aquaworld Zrt. – Árbevétel: 5,5 milliárd forint

300 millió forinttal növelte tavaly az árbevételét a budapesti Aquaworld hotelt és fürdőt működtető társaság. Ezzel párhuzamosan a nyereségük elérte az 589 millió forintot. Nekik több pénzt termel a szálloda, mint a fürdő. Egészen pontosan a fürdőből 1,27 milliárd forint, a gyógyászati és wellness szolgáltatásokból pedig 332 millió forint, azaz összességében 1,6 milliárd forintnyi árbevételük származott. Amúgy már pusztán ezzel is bekerültek volna a fürdős Top 10-be.

Széchenyi Gyógyfürdő1. Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. – Árbevétel: 13,17 milliárd forint

A fővárosi fürdők többségét működtető társaság egészen más ligában játszik Magyarországon, mint mindenki más. Tavaly 1,6 milliárd forinttal nőtt az árbevételük, a profitjuk pedig 3,35 milliárd forintot tett ki. Azaz csak a nyereségük nagyobb, mint sok más – nem kicsi – fürdőnek a komplett bevétele. Nemrég fürdőkre lebontva is összegyűjtöttük, hogy az egyes egységeik mennyi pénzt hoztak, ezt ide kattintva találja.

 

Kimaradók:

Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház: helyük lenne egy ilyen listán, viszont miután nem cég, hanem egy kórház üzemelteti a Tófürdőt, a gyógyászati részleget és az ehhez kapcsolódó szálláshelyet, ezért nem állnak rendelkezésre a fentiekkel összevethető bevételi adatok.

Ligetfürdő Kft.: ez a cég üzemelteti a szegedi Napfényfürdő Aquapolist. Korábban szólóban vitték a fürdőt, amiből 2015-ben 803 millió forint árbevételük származott. Azonban időközben a tulajdonosi átrendeződéshez kapcsolódva jelentősen átalakult a cég tevékenysége. Apportálták a cégbe a Hotel Forrást és a lillafüredi Hotel Palotát is. Emiatt nagyon megugrott az árbevételük (tavaly elérte a 3,32 milliárd forintot), de ezen belül már olyan kis részt tesz ki a fürdős bevétel aránya, hogy végül nem szerepeltettük a többi cég között.

Event-Immo Kft.: kissé hasonló a helyzet ezzel a céggel is. 2016 májusában vették át az egerszalóki Saliris Resort üzemeltetését. Viszont ezzel párhuzamosan a Lifestyle Hotel Mátra és a balatonalmádi Hotel Bál is hozzájuk került. A beszámolójukból pedig nem derül ki, hogy a tavalyi 3,96 milliárd forintos nettó árbevételükön belül mennyit tesz ki a fürdőüzemeltetés. Ráadásul időközben ezek a szállodák – fürdőstül – át is kerültek a Hunguest Hotel Zrt.-hez.