• Február 4-től lehet jelentkezni a fürdőbelépős pályázatra.

  • Összefoglaltuk az alapvető tudnivalókat.

A várakozásokhoz képest egy hónapos csúszással, de az Erzsébet-program keretén belül idén is elérhetővé vált a nyugdíjasok számára az úgynevezett fürdőbelépős pályázat. Első ránézésre hasonlóak a feltételek, mint a korábbi két évben, de összegyűjtöttük a lényeges tudnivalókat.

Harkányi Gyógyfürdő

Kik pályázhatnak?

A 60. életévüket betöltött, belföldi illetőségű, öregségi nyugellátásban részesülők közül azok, akiknek a 2016-ra megállapított havi teljes összegű ellátása nem haladja meg a 147 ezer forintot. Fontos kitétel az is, hogy a nyugdíjon felül további adóköteles jövedelemmel nem rendelkezhetnek!

Lényeges kizáró tényező

Figyelni kell arra, hogy akik az ezzel párhuzamosan meghirdetett „Üdülési pályázat nyugdíjasok számára 2016”-ra is adtak be jelentkezést, azok a fürdőbelépős lehetősséggel nem élhetnek. El kell tehát dönteni, hogy a kettő közül melyiket szeretnék igénybe venni.

Aki nyert, annak mennyi pénzt kell befizetni?

Idén is 2500 forint az önrész mértéke, magyarán ennyit rá kell áldozni.

Hol lehet igénybe venni?

Kizárólag a pályázatban résztvevő fürdőkben (amúgy eléggé sok helyen). Az Erzsébet Kártyát elfogadó termálfürdők listáját ide kattintva találja. Az viszont eltérő, hogy hány alkalommal használható fel a kártya egy-egy fürdőben (drágább helyeken kevesebbszer, olcsóbb helyeken többször, ez a szám 5 és 33 között szóródik).

Hol lehet pályázni?

Továbbra is a www.erzsebetprogram.hu-n és online formában. Nagyon kell figyelni, hogy minden szükséges adatot pontosan és a leírásnak megfelelően nyújtsanak be a pályázók, mert utólagos hiánypótlásra, javításra nincs lehetőség.

Mikor tudom meg, hogy sikeresen pályáztam?

Legkésőbb a benyújtást követő 30 napon belül emailben értesítik a jelentkezőket. Ezután kell befizetni – legkésőbb 2016. március 31-ig – a 2500 forintos önrészt.

Esélyek

A pályázatok elbírálása során előnyt élveznek azok, akik a 2014-es és a 2015-ös hasonló pályázaton nem vettek részt, vagy nem jutottak támogatáshoz. Ez persze nem azt jelenti, hogy aki sikeresen pályázott az elmúlt években, annak nem érdemes idén újra benyújtania a jelentkezését.

Meddig lehet pályázni?

2016. február 29. a végső határidő, viszont amennyiben kimerül a keretösszeg, akkor előbb is lezárhatják. 2014-ben előbb lezárták, tavaly viszont a határidő végéig kitartott a megnövelt keretösszeg.

Hol lehet segítséget kérni?

Aki nem boldogul egyedül az online jelentkezéssel az az úgynevezett segítőpontokhoz fordulhat. Ide kattintva találja az eMagyarország pontok listáját. A korábbi évek tapasztalatai alapján egyébként a könyvtárakban, nyugdíjas klubokban is segítséget nyújtanak a jelentkezéshez.

Ossza meg ismerőseivel is ezt a cikket, hogy minél többen tudjanak erről a lehetőségről!