• Ugyanis egy teljesen új szaunarészleget adtak át a napokban.

  • Jövőre pedig elkezdődik a 1,5 milliárd forint értékű fürdőfejlesztésük.

Időszerűvé vált a főépület tetőszerkezetének felújítása a sárospataki Végardó Fürdőben, s a rekonstrukciót összekötötték egy fejlesztéssel is, új szaunavilágot alakítottak ki – számolt be a település honlapja.

A fürdőnek eddig is volt már egy szaunája, ami fölött azonban eljárt az idő. Mostantól viszont az új részlegben infraszauna, gőzkabin, két finn szauna, egy csobbanómedence, két szabadtéri öblítődézsa és szolárium áll a vendégek rendelkezésére. A szaunavilág külön kiegészítő jeggyel vehető igénybe, aminek az ára 1000 forint.

A szaunavilág kialakításának közel 50 millió forintra rúgó költségét saját erőből finanszírozta a Végardó Fürdő. A beruházástól azt várják, hogy erősödhet a nyári szezonon kívüli forgalmuk. Eddig ugyanis a vendégforgalmuk 90 százalékát a három nyári hónap adta.

A sárospataki termálfürdő évi 250 ezer vendéget fogad és 100 millió forint tiszta nyereséget termel. Jelentős változást hoz majd a fürdő életébe, hogy 1,5 milliárd forint állami támogatáshoz jutottak, amiből egy fedett fürdőt fognak építeni, jelenleg ugyanis csak szabadtéri medencékkel rendelkezik a Végardó. A termálfürdő fedett részlegének az építése jövő tavasszal fog elkezdődni.

Végardó Fürdő szaunaItt megnézheti a Zemplén Televízió tudósítását a Végardó Fürdő új szaunavilágáról: