• Tavaly több mint egymillió vendégéjszakát töltöttek el a turisták Hévízen.

  • A város polgármestere szerint Hévízt a térség turisztikai központjaként kell kezelni.

A Hévízi Televízió Háttér című műsorának vendége volt Papp Gábor, a település polgármestere. A lejjebb görgetve teljes egészében megtekinthető műsorban többek között a város turisztikai forgalmának alakulása is szóba került. Ez alapján könnyen lehet, hogy 2016 rekordév volt Hévíz szempontjából.

Egyelőre még csak november végéig állnak rendelkezésre az adatok, de már ez alapján is meghaladta az egymilliót az üdülőhelyen eltöltött vendégéjszakák száma. Papp Gábor szerint a decemberi adatokkal együtt akár az 1,1 millió vendégéjszakát is elérhetik, ami az elmúlt hat év legjobb eredménye lenne.

A polgármester úgy látja, hogy ebből a szempontból még 5-10 százaléknyi növekedési tartalék Hévízben. Ahhoz viszont, hogy ennél is tovább tudjon növekedni a hévízi turizmus, már további beruházások szükségesek. Kulcsfontosságú ebből a szempontból például a repülőtér fejlesztése.

Papp Gábort szerint lényeges az is, hogy Hévízt a térség turisztikai központjaként kell kezelni. Azaz a fő attrakció a gyógytó, amit a turistáknak könnyebb eladni azzal, hogy a közelben golfpálya, kastély található, közel van a Balaton, a Kis-Balaton, vagy éppen Zalakaros. „Nem tud előrelépni a térség Hévíz nélkül, de Hévíz sem tud a környező települések nélkül, egymásra vagyunk utalva” – tette hozzá a polgármester.

Hévíz több pályázatot is benyújtott a mostani uniós fejlesztési ciklusban. Az elmúlt évben ezeknek a tervezése, előkészítése zajlott. Szerencsés esetben 2017-ben ezek közül már többnek is megkezdődhet a kivitelezése. A pontos menetrend azonban csak akkor lesz ismert, amikor már aláírt támogatási szerződésekkel rendelkezik a város. Papp Gábor megemlítette azt is, hogy a balatoni régióra vonatkozó legújabb fejlesztési tervek Hévíz előnyére módosultak.

Hévízi Tófürdő télenMindezektől függetlenül a 2017-es év nem lesz könnyű Hévíz számára. Amíg a város 2016-os költségvetése elérte a 3,4 milliárd forintot, addig idén ennél 430 millió forinttal kevesebből kell gazdálkodniuk (döntően az idegenforgalmi adóhoz kapcsolódó állami támogatás csökkentése miatt).

Papp Gábor elmondása szerint egyszerű lenne adót emelni és durván költséget csökkenteni, azonban Hévízen más megoldásban gondolkodnak. Inkább a működési költségek, a feladatok racionalizálásával gazdálkodnák ki a kieső bevételt. Példaként megemlíti, hogy amikor átvette a polgármesteri hivatal vezetését, akkor 45-50 fővel dolgoztak. Az elmúlt években viszont ezt a létszámot 30 körülire csökkentették pusztán azzal, hogy a nyugdíjba vonuló, vagy éppen szülési szabadság miatt ideiglenesen távol lévő kollégáik helyett nem vettek fel újakat. Megfelelő szervezéssel pedig kisebb létszámmal is el tudják látni ugyanazokat a feladatokat.

A tervezett hévízi fejlesztésekről ide kattintva talál néhány látványtervet.

Itt pedig megnézheti a teljes műsort: