Magyar viszonylatban drágák, a külföldieknek viszont még így is olcsó a Széchenyi és a Gellért Gyógyfürdő, amelyek a budapesti fürdők közül a legnagyobb nyereséget termelik.

Széchenyi Gyógyfürdő (fotó)Egy a fővárosi közgyűlés számára készült előterjesztésből kiderült, hogy mely budapesti fürdők érték el tavaly a legmagasabb nyereséget. A fővárosi termálfürdők közül ebből a szempontból a Széchenyi és a Gellért Gyógyfürdő emelkedik ki. Előbbi 946 millió forintos eredményt ért el, utóbbi pedig 55 milliót. Az előterjesztés szerint a Széchenyi hatalmas nyereségének több összetevője van. A legfontosabb a mérethatékonyság, azaz ennél a fürdőnél jut a legtöbb vendég egy dolgozóra. A napijegyet vásárlók 95 százaléka ráadásul külföldi. Miután ez a vendégkör kevésbé árérzékeny, így ennél a létesítménynél magasabb árakat tud érvényesíteni a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (Egy napi kabinos belépő a Széchenyibe hétköznap 4600, hétvégén 4800 forintba kerül). A fürdő eredményességét az is segíti, hogy viszonylag sok gyógykezelést is végeznek a létesítményben. A Gellért Fürdőnek is a turisták magas aránya miatt jó a nyereségtermelő képessége, továbbá fontos szerepet játszik a Gellért Szálló által generált állandó vendégforgalom is.

A fővárosi fürdőkoncepció szerint ezeknek, a külföldiek körében népszerű gyógyfürdőknek fontos szerep juthat a turizmusban. Nyugat-Európában ugyanis mostanság vonul nyugdíjba a „baby-boom” generáció, amelynek tagjai kifejezetten igénylik a gyógyászati és wellness szolgáltatásokat. Az Európa nyugati felén és a Csehországban található hasonló gyógyászati komplexumokkal szemben pedig még a magyar átlagnál magasabb áraikkal is versenyképesek ezek a fürdők. Ami a fejlődés gátját jelentheti, hogy a három fővárosi fürdő melletti nappali kórház (Széchenyi, Gellért, Lukács) közül csak a Gellérthez kapcsolódik szállodai kapacitás.

Nyereségességi szempontból néhány fővárosi strandfürdő esetén már nem ilyen rózsás a helyzet. A legveszteségesebb budapesti fürdőkről egy későbbi cikkünkben számolunk be.