• A tavaly átadott medence nagyon sok új vendéget hozott a Hatvani Strandfürdőnek.

  • A jegyárai is kedvezőek a 43 évvel ezelőtt megnyitott termálfürdőnek.

A Hatvan Tv mai tudósítása szerint kifejezetten jó szezonja lehet idén a helyi termálfürdőnek, ami a július végi adatok alapján az Év Fürdője versenyben is jól áll. Török Éva, a strandfürdő vezetője elmondta, hogy idén már meghaladta a 33 ezret a látogatóik száma, ez pedig azt jelenti, hogy már most több vendéget fogadtak, mint a 2016-os szezonban.

A fürdővezető szerint a kedvező időjárás mellett a gyermekmedencének köszönhetik a vendégszám megugrását. A Hatvani Strandfürdőben tavaly júliusban adták át a 8 év alattiaknak szánt új medencét. A kicsiket többféle élményelem is várja a medencében: gyerekcsúszda, vizes gomba, kalózhajós vízágyú.

Hatvani Termálfürdő gyermekmedenceA gyerekmedence népszerűségét egy megkérdezett szülő is alátámasztotta. Mint a helyi tévének elmondta, hetente legalább egyszer kimennek a strandra, méghozzá kifejezetten az új medence miatt, amiből a kisgyereke szinte ki sem akar jönni.

Az 1974 óta működő Hatvani Strandfürdő népszerűségéhez a jegyáraik is hozzájárulhatnak. Egy egész napra szóló felnőtt belépő 1150 forintba, a diák és nyugdíjas belépőjegy 850 forintba kerül, a 3 és 6 év közöttiek számára pedig mindössze 400 forintért váltható napijegy.

H. Szabó Sándor egy hónappal ezelőtt fotósorozatot is készített a hatvani fürdőzőkről, amit ide kattintva tekinthet meg.

A helyi televízió tudósítását pedig itt tudja megnézni: