• Legalábbis, ha így folytatják.

  • Eddig az üdülőhely melletti repülőtér forgalmának 99 százalékát a beutazó turisták adták, de jövő nyártól már török charterek is indulnak a Hévíz-Balaton Airportról.

  • A régióban élőknek érdemesebb lehet innen indulni, mint Budapestről.

A Hévíz-Balaton Airport kapcsán az elmúlt években rengeteg új légi járatot jelentettek be. Attól függetlenül, hogy charter, vagy menetrend szerinti járatokról volt-e szó, ezek alapvetően a beutazó forgalomról szóltak. A Turizmus Online és a Zaol.hu beszámolója szerint azonban a múlt héten egy olyan charterjárat indulását jelentették be, amely a reptér vonzáskörzetében élőket célozza meg. A Green Travel ugyanis a jövő nyáron 11 törökországi üdülőjáratát immár Hévízről fogja indítani.

Az utazási iroda eddig a budapesti Liszt Ferenc repülőtérről és Debrecenből indított járatokat Antalyába, a török Riviérára. A számításaik szerint azonban az utasaik közül 5-6000 főnek kényelmesebb lehetne a sármelléki fel- és leszállás. A jövő évi szezonban 180 fős gépeket terveznek indítani a repülőtérről, de amennyiben az igények indokolják, akkor nagyobb férőhellyel rendelkező utasszállítókat fognak használni.

Hévíz AirportA Hévíz-Balaton Airport a Baranya, Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és  Zala megyékben élőknek (nagyjából 2 millióan laknak ezekben a megyében) jelenthet jó alternatívát a Liszt Ferenc reptérrel szemben.

Az utazással kapcsolatos költségek tekintetében az sem utolsó szempont, hogy a Hévíz-Budapest Airport mellett ingyen lehet parkolni. A kisebb forgalom miatt pedig gyorsabb a ki- és beléptetés, amivel időt nyernek az utasok. Amennyiben kedvezőek lesznek a Green Travel és az utasaik tapasztalatai az új reptérrel kapcsolatban, akkor a jövőben Sármellékről Görögországba is indítanak chartergépeket.