• Rangos elismerésben részesült a gyógy- és strandfürdővel közvetlen összeköttetésben álló kemping vezetője.

  • A Thermal Camping egész évben nyitva tart.

Február elsején a Budapesti Kongresszusi Központban tartották a Turisztikai Évadnyitó Fogadást és Díjátadó Gálát, amelyen közel ezer turisztikai szakember vett részt. Az eseményen a hajdúszoboszlói Hungarospa Zrt. egyik munkatársa is elismerésben részesült, ugyanis Molnár Magdolna, a Thermal Camping vezetője kapta az „Év Kempingese” díjat.

Az elismerést 16 különböző kategóriában osztották ki és azok részesülhettek benne, akik 2016-ban a saját területükön sokat tettek a turizmus fejlődéséért. Molnár Magdolna a díjat dr. Réfi Antaltól, a Magyar Kempingszövetség elnökétől vehette át (lenti képen).

Hungarospa kemping díjA díjazott szakember 23 éven keresztül dolgozott a Hajdú Touristnál. 2005-ben nevezték ki a – szintén a Hungarospához tartozó – Hajdú Camping élére, majd 2012-ben a Thermal Camping vezetője lett.

1995-ben nyitotta meg kapuit a kemping, ahol 300 lakókocsi-állást alakítottak ki áram- és ivóvízcsatlakozási lehetőséggel. A gyógy- és strandfürdővel közvetlen összeköttetésben álló Thermal Camping szociális helyiségeit 1999-ben téliesítették, így azóta egész évben várják a vendégeket. Akik érkeznek is, hiszen 2016-ban 10 százalékkal nőtt a kemping vendégforgalma a korábbi évhez viszonyítva.