Eddig is kedvelték a termálfürdőinket a cseh turisták, mostantól pedig a CSA által indított új Prága-Hévíz légi járat révén még többen jöhetnek.

Július 28-tól kezdődően, minden hétfőn repülő érkezik Prágából Hévízre. Az Airportal.hu értesülése szerint 64 férőhelyes gépek fognak közlekedni a cseh főváros és a Tófürdőjéről ismert üdülőhely között. A gépek 12:10-kor indulnak Prágából, a menetidő pedig 1 óra 25 perc. Visszafelé még aznap, 15 órakor indulnak a repülők. A cseh nemzeti légitársaság, a CSA által működtetett járat érdekessége, hogy kombinálható a budapesti útiránnyal, azaz megoldható, hogy a Hévízre érkezett turisták egy körutazás után Budapestről induljanak vissza, vagy éppen fordítva.

Még nem tudni pontosan, hogy meddig közlekedik a CSA járata, de a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy november közepéig fog üzemelni. S amennyiben kedvezőek lesznek a tapasztalatok, akkor már jövő tavasszal újraindulhat a Prága-Hévíz légi járat. Jelenleg egyébként egy oda-vissza útra 34 900 forintos árajánlatot ad a cseh légitársaság foglalási oldala.

A csehek a kifejezetten kedvelik a magyarországi termálfürdős üdülőhelyeket. Korábbi statisztikai adatok alapján Bükfürdő és Zalakaros esetén a top 3 küldőország között szerepelnek. A KSH adatai szerint 2014 első négy hónapjában 48 ezer cseh turista érkezett az országba, ráadásul egy év alatt 12,4 százalékkal emelkedett ez a létszám. Ezzel a hatodik legfontosabb küldőországunknak számítanak.