• Megugrott a kisgyerekkel érkező vendégek száma, ezért bővítenék a strand területét, ahol új gyermekmedencéket alakítanának ki.

  • A gyógyfürdőt érintő fejlesztés is várható.

Czeglédi Gyula, a Hungarospa Zrt. vezérigazgatója a Hajdúszoboszló Televíziónak nyilatkozott az idei szezonjukról, valamint a fejlesztési terveikről. Ebből kiderült, hogy tavaly kiugróan erős évük volt, a vendégforgalom 20 százalékkal bővült, amit idén további 1-1,5 százalékkal tudtak növelni, azaz kifejezetten jó szezont zárt a fürdőkomplexum.

Mindebből következően üzletileg is jól teljesített a Hungarospa, ami lehetőséget teremt arra, hogy az AquaPalace felépítésére korábban felvett hitelből előtörlesszenek egy további évet, ennek révén hamarabb fog kifutni a törlesztés.

A közeljövőben fejlesztéseket is terveznek a hajdúszoboszlói fürdőben. A Tahiti Beach-ről már korábban írtunk. Ennek az építését, – ha minden a tervek szerint halad – akkor a jövő év második felében kezdhetik el. Azonban még a jövő évi strandszezonra is készülnek két újdonsággal. Ezek egyike a strandi területet érinti, ahol egy újabb, jelenleg kihasználatlan részt fognak a fürdőhöz csatolni. Ezt az indokolja, hogy a fürdő strandi részén magas a vendégforgalom, ráadásul az adatok azt mutatják, hogy az utóbbi időszakban jelentősen megnőtt a családos, kisgyerekkel érkező vendégek száma.

Márpedig a meglévő strandi gyermekmedencék zsúfoltak a főszezonban, ezért az újonnan a fürdőhöz csatolandó területen – az omega medence melletti részen – két új gyermekmedencét szeretnének építeni. Ehhez kapcsolódóan pedig egy játszóteret is kialakítanának, valamint parkosítanák ezt a részt. Úgy tervezik, hogy a jövő évi szezonra ez a családbarát fejlesztés el is készülhet.

Hungarospa strand bővítésA másik fejlesztés a gyógyfürdőt érinti, azon belül is a gyógykezelésekre érkező vendégek kiszolgálását javítanák. Ennek érdekében egy korszerű várótermet alakítanának ki, új vizesblokkal. Ezt is szeretnék a jövő év során megvalósítani.

Itt megtekintheti a teljes beszélgetést: