• Megnéztük, hogy miként érinti a pünkösdi hosszú hétvége a jelentősebb fővárosi fürdők nyitvatartási rendjét.

  • Lesz olyan fürdő, amelyik zárva lesz vasárnap és hétfőn.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-hez tartozó létesítmények nyitvatartásában nem hoz nagy változást a pünkösd. Június 4-én és 5-én a fürdőik a vasárnapi nyitvatartás szerint működnek. A hétvégén eltérő árakat alkalmazó fürdőikben – Gellért, Lukács, Paskál, Rudas, Széchenyi, Palatinus, Római – nyilván hétfőn is a hétvégi árak lesznek érvényesek.

Ezen felül a Rudas Gyógyfürdőben társas fürdőzésre kerül sor és éjszakai fürdőzés nem lesz. A vasárnapi nyitvatartási rend szerint zárva lesznek a nappali kórházak és az ivókutak.

Rudas GyógyfürdőAz Aquaworld élményfürdő esetében nem lesz semmi változás, azaz ugyanúgy reggel 6-tól 22 óráig várják a vendégeket, ahogy máskor. Ráadásul szombat, vasárnap és hétfőn különféle programokat is tartanak a fürdőben.

A Csepeli Strandfürdő a pünkösdi hosszú hétvégén nyitva lesz a szokott rend – 6:00 és 18:00 között – szerint. Náluk június 2-án, azaz pénteken lesz változás, ugyanis egy pedagógusnapi rendezvény miatt zárva lesznek. Június 3-án, szombaton pedig egy verseny miatt nem használható majd az 50 méteres úszómedence.

A Veli bej török fürdő kapcsán érdemes tudni, hogy minden egyházi ünnep alatt zárva tartanak, így vasárnap és hétfőn sem lesznek nyitva. Ezt egyébként külön nem mindig jelzik a honlapjukon és a Facebook oldalukon.

Veli bej Fürdője Budapest