• Október 23-án is nyitva lesznek a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által működtetett fürdők, de néhány változásra számítani kell.

  • Az Aquaworld Élményfürdő is nyitva tart.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által működtetett fővárosi fürdők október 23-án is a megszokott nyitvatartási rendben üzemelnek. Néhány apróbb változásra azért számítani kell, például a nappali kórházak és az ivókutak zárva lesznek. A változások közé tartozik az is, hogy a Széchenyi Gyógyfürdőben október 23-án szünetel a gyógykád szolgáltatás.

Október 23-án a Rudas Gyógyfürdőben társas – fürdőruhás – nap lesz a gőzfürdőben, a Rudasban megtartják a szokásos pénteki és szombati éjszakai fürdőzést, amikor 22 órától éjjel 4-ig tart nyitva a fürdő. Nem kifejezetten a hosszú hétvégéhez kapcsolódik, de fontos megemlíteni, hogy múlt hét óta újra nyitva van a Lukács Gyógyfürdő élménymedencéje, ami jó érv lehet a fürdő felkeresése mellett.

Rudas Fürdő jacuzziPénteken figyelni kell arra, hogy a hétvégi jegyárak érvényesek! Ez a hétköznapi belépőkhöz képest a Gellért és a Széchenyi Gyógyfürdőben 200 forintos, a Rudasban 300 forintos, a Lukácsban pedig jegytípustól függően 100 és 700 forint közötti felárat jelent.

Az Aquaworld Élményfürdő is a megszokott időben, azaz 6 órától 22 óráig tart nyitva. Az Aquaworld esetében fontos megemlíteni, hogy az őszi tanítási szünetben minden nap animációs programokkal várják a gyerekeket és a szüleiket. Erről a programajánlónkban olvashatnak további részleteket.