• Jövő májusra tervezik a Dagály újbóli megnyitását.

  • A strandfürdő törzsvendégei szerint viszont akár a januári nyitás is megoldható lenne, ezért aláírásgyűjtésbe kezdtek.

A Dagály Aréna és a Dagály Fürdő területét érintő nagy sportesemények ezen a héten véget érnek. Azonban a jelenlegi tervek szerint a Dagály Fürdő megnyitására egészen a jövő évi strandszezon kezdetéig várni kell.

A Mentsük meg a Dagály Fürdőt Facebook csoport aláírásgyűjtésbe kezdett a strandfürdő hamarabb történő megnyitásáért. Mint írják, a Dagály téli üzemeltetéséhez szükséges négy medence már készen áll a fürdőzők fogadására, csak a kapcsolódó egységek (pénztár, öltözők) kialakítását kellene előre hozni, valamint az 50 méteres medencéhez kellene egy kifutót építeni.

A fentiek ősszel kényelmesen megvalósíthatók lennének, így felesleges lenne késő tavaszig várni a megnyitással, arra akár már 2018. január elsején sor kerülhetne.

Az aláírásgyűjtés szervezői szerint a Dagályt korábban is üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt.-nél lenne a legjobb kezekben a felújított strandfürdő. Szerintük a BGYH szakértelme garanciát jelentene a fürdő fennmaradására, valamint a „lakosságbarát” üzemeltetésére és az tb-támogatott gyógykezelések újbóli elkezdésére.

Az MTI tavaly szeptemberi fotóján a még éppen üzemelő strandfürdő és a már épülő Duna Aréna:

Dagály Fürdő bezár