• Idén nyáron a legolcsóbb termálfürdőt Békésben, a legdrágábbat Egerszalókon találtuk.

  • Tavaly óta drágult a termálfürdők átlagos jegyára.

  • Az átlagár 1940 forint lett.

Ahogy a korábbi években, úgy idén is összesítettük 122 hazai termálfürdő belépőjegyeinek árait. 2014 nyarán arra jutottunk, hogy 2013-hoz képest a fürdők többsége nem, vagy csak kismértékben emelte az árait. Ezt tükrözte a 122 termálfürdő belépőjegyeinek áraiból kiszámított átlagár, ami 1845 forint lett a korábbi év 1823 forintos átlagárához képest.

Idén egy kicsit más volt az összkép, jó néhány termálfürdő tartotta a tavalyi árait, azonban a korábbiakhoz képest több fürdőnél találkoztunk emelkedő árakkal. Az átlagár idén 1940 forint lett, ami 95 forinttal, illetve 5 százalékkal magasabb az elmúlt évinél. Ez egybevág azzal is, hogy az árat emelő termálfürdőknél tipikusan 100 forintos emeléseket láttunk.

A jegyárakat nagy vonalakban két tényező határozza meg. Az egyik az, hogy mennyire ismert, sokféle szolgáltatást, vagy éppen egyedi attrakciót nyújtó fürdőről van szó. Másrészt az előbbinél kisebb, de azért érezhető szerepe van a fürdő országon belüli elhelyezkedésének is, hiszen a fővárosban és vonzáskörzetében, valamint a nyugati országrészben, és/vagy valamelyik határ közvetlen közelében fekvő termálfürdők tipikusan drágábbak.

Ráadásul a nagyobb fürdők stratégiája is eltérő. Egy részük drágább jegyeket kínál, de ezért a termálfürdő szolgáltatásainak többsége elérhető. Más részük pedig több részre bonja a kínálatát, így náluk olcsóbb jegyek is válthatók, amelyek viszont csak a fürdő egy részébe érvényesek. Az utóbbi gyakorlat egyébként lejjebb húzza az átlagárat is.

Egerszalók termálfürdőTop 5 legdrágább termálfürdő – 2015 nyara (forint)

1 Saliris Resort – Egerszalók 5500
2 Cascade Barlangfürdő – Demjén 4990
3 Gellért Gyógyfürdő – Budapest 4900
4 Napfényfürdő – Szeged 4700
5 Széchenyi Gyógyfürdő – Budapest 4500
Hévízi Tófürdő 4500

Ahogy tavaly, úgy idén is az egerszalóki Saliris Resort bizonyult a nyár legdrágább termálfürdőjének. Alapesetben a felnőtt napi belépő náluk 4500 forintba kerül, viszont júliusban, augusztusban (illetve az év többi részében is minden munkaszüneti napon) magasabb jegyárat alkalmaznak. A Saliris Resort mellett egyébként működik egy olcsó, Nosztalgia Fürdő is, ahová 1150 forintért is váltható belépőjegy, ráadásul ahogy nemrég írtuk, némi felújításon is átesett.

Egerszalók Nosztalgia FürdőA top 5-ös listán a tavalyihoz képest feltűnt egy új szereplő is, az idén januárban megnyitott Cascade Barlangfürdő Demjénben. Az egerszalókihoz hasonlóan azonban Demjénben is található egy olcsóbb részleg, ahol 1490 forintért váltható felnőtt napijegy.

Demjén BarlangfürdőA Gellért és a Széchenyi Gyógyfürdő kapcsán meg kell jegyezni, hogy a 4900 és 4500 forintos jegyáraiknál találni drágábbat is. A Gellért esetében ugyanis ez a hétköznapi szekrényes jegyár, egy hétvégi kabinos belépő már 5500 forintba kerül, a Széchenyi Gyógyfürdőnél pedig a 5200 forint a hétvégi kabinos belépőjegy.

Top 5 legolcsóbb termálfürdő – 2015 nyara (forint)

1 Békési Uszoda és Gyógyfürdő 880
2 Dévaványai Strandfürdő 900
3 Halasthermal – Kiskunhalas 900
4 Vasvári Fürdő 900
5 Veresegyházi Termálfürdő 900

A legolcsóbb fürdők toplistájára tulajdonképpen úgy is tekinthetünk, hogy van egy első, és négy második helyezett. A 900 forintos jegyár láthatóan nagyon népszerű a kisebb fürdők körében. Az első helyezett alapvetően egy uszoda, viszont termálvizes medencéjük is van. A Békés városban működő fürdőnél ráadásul a 880 forintos jegyárba a szauna és a gőzkabin használata is belefért.

Békési UszodaA Dévaványai Strandfürdőt sokáig a legolcsóbb termálfürdőként emlegettük. A 680 forintos belépőjegyük már a múlté, de a 900 forintos ár sem vészes. Sőt, a nyugdíjasok és diákok 700 forintért válthatnak belépőt a fürdőbe. Az elmúlt évben a Csongrádi Fürdő is ott volt a legolcsóbbak között, azonban jelenleg ez a létesítmény zárva tart, ugyanis átépítik (az ezzel kapcsolatos legfrissebb hírünket ide kattintva olvashatja).

A szintén az olcsók közé tartozó Veresegyházi Termálfürdőről – ahol mindössze egy közepes méretű termálmedence és egy kicsi gyermekmedence működik – pár hete készített tudósítást a helyi televízió, amit itt tekinthet meg: (a videót azóta törölték)

Hogyan készült az összeállítás?

Minden fürdőnél, a teljes árú, azaz kedvezmények nélküli, egész napos, nyári strandszezoni árakat vettük figyelembe. Ezen belül viszont – ha volt választék – igyekeztünk a legolcsóbb jegyet megkeresni, még ha az megszorításokkal is járt (például az élményfürdőbe nem volt érvényes). A hétvégi és hétköznapi jegyárat alkalmazó fürdőknél az utóbbit vettük figyelembe. Viszont a napijegyhez ragaszkodnunk, tehát a 2 vagy 3 órára érvényes jegyekkel nem számoltunk, egyetlen kivétellel: a budapesti Veli Bej fürdőbe ugyanis kizárólag 3 órás belépő váltható, így jobb híján náluk ezzel kalkuláltunk.