• A Tófürdő, valamint üdülőhely terei, utcái is feltűnnek a Híradó 1997-es felvételein.

  • Egy versenyen indult abban az évben Hévíz.

A Virágos Magyarországért verseny egyik indulójaként bukkant fel Hévíz a köztévé hírműsorában még 1997 nyarán. A cikk végén megtekinthető felvételen elhangzik, hogy abban az évben közel 300 település mérette meg magát a versenyen, amelynek során az ország legvirágosabb faluját és városát keresték.

A Híradónak nyilatkozott a zsűri elnöke, valamint Vancsura Miklós, Hévízgyógyfürdő akkori főigazgatója (aki egyébként ma a Sárvári Termálfürdő ügyvezető igazgatója).

Kiderült az is, hogy Hévíz önkormányzata 3 millió forintot költött a település virágosítására. A gyógyvizű tó és a környékének rendben tartására, virágosítására, a véderdő gondozására pedig már akkor is évi több tízmillió forintot szántak.

Arról nem találtunk információt, hogy abban az évben végül nyert-e díjat Hévíz, de az elmúlt években több elismerést is besöpörtek a Virágos Magyarország környezetszépítő versenyen. 2012-ben – Csopakkal párban – fődíjat kaptak, 2010-ben fővédnöki díjat, 2007-ben megszerezték az „Arany Rózsa” nevű régiós díjat, 2004-ben pedig miniszterelnöki díjban részesültek.

Hévíz Tófürdő 1997-benHévíz Tófürdő 1997-benHévíz Tófürdő 1997-benHévíz utca 1997Itt megtekintheti a Híradó 1997-es felvételét: