• A termálfürdőben és a városban is lesznek olyan programok a nyár hátralevő részében, ami miatt jó választás lehet Hajdúszoboszló.

  • Éjszakai zenés fürdőzéstől kezdve, a koncerteken és virágkarneváli előzetesen át a kamionos találkozóig széles a választék.

Még bő két hét van hátra a nyárból, amit érdemes lehet kihasználni. Aki valamelyik fürdőhelyen töltene el néhány napot, annak jó választás lehet Hajdúszoboszló. A Hungarospa fürdőkomplexumban a kánikulában sem leszünk bajban, hiszen hatalmas területen fekszik a fürdő, nem véletlen, hogy a kánikulai fürdőtippjeink között is megemlítettük. Ugyanakkor akkor sincs probléma, ha esetleg hűvösebbre fordulna az idő, hiszen bőven találunk fedett medencéket, akár a gyógyvizet, akár az élményfürdőt preferáljuk.

Hungarospa strandTovábbi érv lehet Hajdúszoboszló mellett, hogy jó néhány programot is kínálnak a nyár hátralévő részében.

– Ezen a héten pénteken, szombaton és vasárnap, továbbá a jövő héten csütörtöktől szombatig minden nap éjszakai fürdőzést tartanak a strandfürdőben. Ezeken a napokon éjfélig tart nyitva a strand és sztárvendégek is fellépnek: augusztus 15-én Vastag Csaba, 20-án Kökény Attila, 21-én Horányi Juli, 22-én Wolf Kati.

– Ezen a hétvégén és jövő szombaton, valamint vasárnap táncosok szórakoztatják a vendégeket a strandfürdő nagyszínpadán.

– A gyerekek sem unatkoznak a Hungarospában, hiszen augusztus 29-ig minden nap gyermek animáción és kézműves foglalkozáson vehetnek részt, délutánonként pedig zenés gyerek partikat is szerveznek.

Nem csak a fürdőben, hanem a városban is találhatunk érdekes programokat.

– Ezen a héten még tart a Vitorlázórepülő Bajnokság. Az utolsó versenynapot szombaton rendezik, az eredményhirdetés pedig vasárnap lesz.

– Augusztus 17-én 20:30-tól Demjén Ferenc ad koncertet a hajdúszoboszlói szabadtéri színpadon (József Attila utca 9.)

– Augusztus 18-án a Debreceni Virágkarnevál fellépői (zászlóforgató, mazsorett és tánccsoportok) mutatkoznak be a hajdúszoboszlói közönségnek, részben a szabadtéri színpadon, részben a Mátyás király sétány-Szent István park-strandbejárat-szabadtéri színpad útvonalon.

– Augusztus 20-23. között kamionos találkozó lesz a szoboszlói repülőtéren. Kamionos gyorsulási verseny, légi bemutatók, koncertek is szórakoztatják a vendégeket, ráadásul a program ingyenesen látogatható. További részletek itt találnak.

– Augusztus 20-án a városi ünnepség keretében este V-Tech koncert lesz a szabadtéri színpadon, ahol Takács Nikolas és Gájer Bálint is fellép.

Hajdúszoboszlói szálloda: erősebb volt a szezon a várnál

Idén a nyár nagy részében kifejezetten jó idő volt, ami sokakat csábított a strandokra. Érdekes módon azonban az üdülőhelyeken található szálláshelyek nyári forgalmára ez nem mindig van közvetlen hatással, pláne – a Balatonhoz képest – az időjárástól kevésbé függő termálfürdős településeknél.

Sellyei-Barócsi Melinda, a hajdúszoboszlói Hotel Délibáb értékesítési igazgatójának tapasztalatai szerint a szállásfoglalások száma náluk nem függött attól, hogy éppen kánikula, vagy hűvösebb idő volt, amiben szerepet játszott az is, hogy a nyár első két hónapjában a külföldi vendégek domináltak a szállodában. Ugyanakkor a nyár végi forgalmukra már hatással lehet az, hogy augusztus 20-a után elromlik-e az idő.

Hotel Délibáb HajdúszoboszlóA szálloda várakozásaihoz képest egyébként jobb forgalmat hozott a nyár első két hónapja. Főleg a július második fele, és az augusztus eddigi része bizonyult erősnek. Az előfoglalások alapján ez a lendület augusztus 20-ig biztosan kitart, ugyanakkor az értékesítési igazgató szerint sokan még mindig szeretik az utolsó pillanatra hagyni a szállásfoglalást. „Főleg a külföldi – lengyel, szlovák, román – vendégekre jellemző, hogy néhány nappal az érkezés előtt foglalják le a szállásukat” – tette hozzá Sellyei-Barócsi Melinda.