Fürdős programok és akciók április 4. és 9. között.

  • Kedvező árú nyugdíjas belépő, szerdai akció a belépőjegyekre, kedvezmény a törzsvendégeknek. Számos akció lesz a fürdőkben.

  • Több helyen is szaunaszeánszokat tartanak, de éjszakai nyitvatartással is készül az egyik fürdő.

Debrecen: áprilisban is érvényes az Aquaticum Termálfürdő „idősek hónapja” akciója. Ennek keretében a nyugdíjas igazolvánnyal rendelkező vendégek hétköznapokon 30 százalékkal olcsóbban válthatnak napi belépőjegyet. Annyi kikötés jár mindezzel, hogy 15 óráig a fürdőbe kell érkezniük, illetve a hétköznapra eső ünnepnapokon nem érvényes a kedvezmény.

Hajdúszoboszló: akik már legalább három tb-támogatott gyógykezelést igénybe vettek a Hungarospában, azok törzsvendég kedvezményre jogosultak. Ez azt jelenti, hogy a kúracsomag (amúgy is kedvezményes) árából 10 százalékos árengedményt kapnak. Az április 30-ig érvényes lehetőségről további információkat talál ide kattintva a gyógyfürdő weboldalán.

Harkány: az előttünk álló hétvégén is lesznek szaunaszeánszok a Harkányi Gyógyfürdőben. Szombatra levendula-narancs, vasárnapra hárs-barack illatokkal készülnek a szaunamesterek. A szaunaceremóniák mindkét nap 16 órakor kezdődnek.

Igal: „tavaszi páros” néven hirdetett akciót a település gyógyfürdője. Április végéig szerdánként két darab egész napos belépő csak 2900 forintba kerül – amúgy ennek a teljes ára 4400 forint lenne. Akik szeretnék kihasználni az akciót, azok 14 óráig érjenek oda az igali fürdőbe, mert csak addig válthatók a kedvezményes páros belépőjegyek.

Komárom: a Brigetio Gyógyfürdőbe is érdemes lesz szerdán ellátogatni, ugyanis április 5-én 50 százalékos kedvezménnyel kínálják a belépőket. Az akció kizárólag a felnőtt napijegyekre érvényes, amelyek így csak 900 forintba kerülnek. Április 8-án pedig éjszakai fürdőzést rendeznek, 20:30-tól éjfélig várják a vendégeket.  Az este folyamán öt alkalommal szaunaszeánszokat is tartanak. (A lenti fotón a fürdő tavaly felújított szaunarészlege látható).

Brigetio Gyógyfürdő szaunavilágMiskolctapolca: áprilisban minden pénteken, szombaton és vasárnap szaunaszeánszok lesznek a Barlangfürdőben. Ez mindegyik nap kétféle szaunaprogramot jelent, amelyek 15 és 16 órakor veszik kezdetüket. A fürdőbelépő mellé váltható szaunajegy 1000 forintba kerül, a szaunaszeánszokon pedig 500 forint/alkalom áron lehet részt venni. További részleteket olvashat erről a fürdő weboldalán.

Tiszakécske: áprilisban változatos szaunaprogramokat kínál a Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő. Ezen a héten csütörtökön, szombaton és vasárnap tartanak szaunaszeánszokat, amelyek mindhárom nap 18 és 19 órakor kezdődnek.

Zalakaros: április 4-én és 5-én „Senior Club napok” lesznek a zalakarosi termálfürdőben. Ez azt jelenti, hogy reggel 9 és dél között tavaszi lakásdekorációkat és húsvéti díszeket készítenek a fürdő Senior Clubjában, a programokra nemcsak idősebbeket, hanem minden korosztályt várnak.