Fürdős akciók és programok május 31. és június 5. között.

  • Cserkeszőlőn nyugdíjas találkozót, Igalon pedig Esélynapot tartanak a hétvégén.

  • A nyíregyházi Aquarius fürdő nyereményakciót hirdetett a nyári strandszezonra.

Budapest – Aquaworld: június első hétvégéjén is animációs programokkal várják a vendégeket a budapesti élményfürdőben. A programok mindkét nap 10-től 17:30-ig tartanak. A nap folyamán vízi tornán, vízi vetélkedőn, vízi aerobikon, kézműves foglalkozásokon lehet részt venni.

Cserkeszőlő: június 4-én és 5-én immár 19. alkalommal tartják meg a cserkeszőlői fürdőben az Országos és Nemzetközi Nyugdíjas Találkozót. A két nap alatt az ország különböző részeiről érkező nyugdíjas csoportok adnak táncos, zenés műsorokat.

Cserkeszőlő GyógyfürdőHarkány: az előttünk álló hétvégén is szauna ceremóniákon lehet részt venni a gyógyfürdő szauna részlegében. Ezek mindkét nap 16 órakor kezdődnek. Szombaton eper-vanília, vasárnap jázmin-frézia illatokkal várják a vendégeket.

„Kezdd velünk a nyarat!” néven júniusi akciót is hirdetett a Harkányi Gyógyfürdő. Ennek keretében hétfőtől péntekig különböző masszázsok és kezelések 30-50 százalékos kedvezménnyel érhetők el, továbbá kétféle – belépőjegyet és egyéb szolgáltatásokat magában foglaló – csomagajánlatot is összeállított a fürdő.

Igal: június 4-én, azaz szombaton Esélynapot tartanak az Igali Gyógyfürdő és a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületének összefogásával. A rendezvény célja, hogy ráirányítsák a figyelmet a különféle hátrányos helyzetű csoportokra, de egyben be is mutassák az értékeiket.

Makó: június 4-én szezonnyitó bulival köszöntik a nyarat a Hagymatikum fürdőben. Délután aquafitneszen lehet részt venni, de zenés kívánságműsort is tartanak, valamint kreatív sarokkal várják a fiatal fürdővendégeket. A nap sztárvendége Takács Nikolas lesz, 18 órától habpartyt, 21 órától pedig „Régen és most” videoklip show-t tartanak.

Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő: május 29-én megnyitott az Aquarius Élmény- és Parkfürdő. Az idei szezonra pedig meghirdették a „Csobbanjon 1 millióért!” nevű akciót. Minden látogató, aki május 29. és szeptember 4. között ellátogat az Aquarius fürdőbe, a blokk mellé egy nyereményszelvényt kap, amit kitöltve kell bedobni a gyűjtőládába. Szeptemberben pedig a nyereményszelvényt kitöltő vendégek között 1 millió forintot sorsolnak ki.