• Igalon és Zalakaroson is Márton-napi vigasságokat tartanak a hétvégén.

  • Komáromban és Martfűn pedig éjszakai fürdőzéssel várják a vendégeket.

  • Nagyon jó akciók érhetők el Harkányban és Sárváron.

Bükfürdő: novemberben minden nap ingyenes programok lesznek a termálfürdőben. Ezek közé tartozik a napüdvözlő vízi torna, az aktív vízi torna, az aqua step és a relaxáló vízi torna. Hétvégenként ez gyermekanimációval és csúszdaversenyekkel egészül ki.

Debrecen: az Aquaticum szaunavilágában késő délutánonként szaunaprogramokat tartanak. Ezeken hétköznap – csütörtök kivételével – ingyenesen lehet részt venni és a csütörtöki, szombati, vasárnapi szeánszokra is csak 300 forintba kerül a belépőjegy. Az előttünk álló szombaton, azaz november 14-én, 14:30-kor és 15:30-kor ingyenes vízi aerobikot tartanak az élményfürdő hullámmedencéjénél.

Harkány: novemberben többféle akció is elérhető a Harkányi Gyógyfürdőben. Ezek közül is kiemelkedik az OEP által támogatott komplex kezelés napi 990 forintos ára. Erről és a további harkányi akciókról ide kattintva olvashat bővebben. Az előttünk álló hétvégén – 16 órától – ismét lesznek szaunafelöntések a fürdőben. November 14-én kókusz-indiai rózsás, november 15-én pedig eper-narancsos felöntésen lehet részt venni.

Igal: Márton-napi programokat tartanak november 15-én a termálfürdőben. Az első 100 vendéget megajándékozzák egy libazsíros szendviccsel és egy pohár borral. 11 órától rajzversenyt tartanak a gyerekeknek, napközben mesefilmeket vetítenek az aulában. 11 és 16 órakor aquazumbát 13, 14 és 15 órakor szaunaszeánszokat tartanak. 13 órától pedig medencebál lesz Bodó Petivel.

Igali GyógyfürdőKomárom: november 14-én, szombaton éjszakai fürdőzést rendeznek a Brigetio Gyógyfürdőben. A program 20:30-tól éjfélig tart, a belépőjegyek pedig 1000 forintba kerülnek.

Makó: novemberben is folytatódik a Hagymatikum termálfürdő „masszázs kedd” akciója. Ennek keretében különböző szolgáltatások érhetők el féláron. November 10-én a 30 perces svéd masszázs, a 30 perces aromamasszázs, a 30 perces tibeti mézes masszázs, valamint a Bioptron kezelés lesz akciós.

Martfű: éjszakai fürdőzés lesz november 14-én a Martfű Termál SPA-ban. A fürdőzés 20:30-kor veszi kezdetét és egészen 1:30-ig tart, az este folyamán zenés programokkal és filmvetítéssel szórakoztatják a vendégeket. Az éjszakai programra 1300 forintért válthatók belépőjegyek.

Sárvár: még jó másfél hónapig, azaz december 8-ig igénybe vehető a fürdő „nyugdíjas kedd” akciója. Aki teheti, annak érdemes ezzel élnie, hiszen minden kedden 900 forintért válthatnak egész napos belépőt a nyugdíjasok. Ehhez az úgynevezett ONYFI igazolványukat kell bemutatni.

Tiszakécske: október 14-én indult a fürdő „Termál Szerda” nevű akciója. Ez azt jelenti, hogy szerdánként – készpénzes fizetés esetén – 900 forintba kerül a belépő és a pizzériában 50 százalékos kedvezménnyel kínálják az ételeket. Novemberben minden csütörtökön, szombaton és vasárnap szaunaprogramokat is tartanak a fürdőben. Erről további részleteket ide kattintva talál.

Zalakaros: Márton-napi vigasságokat tartanak november 14-15-én a termálfürdőben.

November 14. (szombat)
10:30 – Aquafitnesz (Élményfürdő)
11:00-13:00 – Kreatív foglalkozás: Márton napi „ludasságok” készítése (Fedett gyermekvilág)
13:00 – „Libásdi” népi körjáték (Fedett gyermekvilág)
14:00 – „Úszik a liba” vízi vetélkedő (Fedett gyermekvilág)
15:00-16:00 – Arcfestés (Fedett gyermekvilág)
15:30 – Aquasalsa (Élményfürdő)
16:00 – Kacsatánc (Fedett gyermekvilág)

November 15. (vasárnap)
10:30 – Aquafitnesz (Élményfürdő)
11:00-13:00 – Kreatív foglalkozás: Márton napi ludasságok” készítése (Fedett gyermekvilág)
13:00 – Márton napi totó (Fedett gyermekvilág)
14:00 – Mesedélután: Ludas Matyi története (Fedett gyermekvilág)

15:00-16:00 – Arcfestés (Fedett gyermekvilág)
15:30 – Aquasalsa (Élményfürdő)
16:00 – Táncverseny (Fedett gyermekvilág)