Fürdős programok és akciók június 7. és 11. között.

  • Martfűn, Miskolctapolcán és Siklóson is éjszakai fürdőzést tartanak.

  • Sárváron jövő kedden használható ki utoljára a nyugdíjas kedvezmény.

Martfű: június 10-én, azaz szombaton éjszakai fürdőzést tartanak a Martfű Termál Spában. A program 20:30-tól egészen éjjel 1-ig tart. A jó hangulatot az Amadeus rádió slágerei biztosítják, 22 órakor pedig filmvetítés is lesz. A belépőjegy fejenként 1300 forintba kerül.

Miskolctapolca: ezen a héten pénteken, szombaton és vasárnap is szaunaszeánszokkal várják a vendégeket a Barlangfürdőben. Ezek mindhárom nap 15 és 16 órakor kezdődnek.

Ezen felül június 10-én – 20 óra és éjfél között – éjszakai fürdőzést is tartanak a Barlangfürdőben. Az este folyamán három alkalommal sós, mézes és jeges szaunaszeánszokon vehetnek részt a vendégek. Az éjszakai belépőjegy 2600 forintba kerül, a szaunarészleget pedig további 1000 forintért lehet igénybe venni. Viszont ahogy a fürdőben megszokott, a napijeggyel rendelkező vendégek az esti programon is maradhatnak – felár nélkül.

Miskolctapolcai BarlangfürdőMórahalom: a település termálfürdője különleges akcióval várja a fiatalokat június első két hetében. Ebben az időszakban ugyanis minden 18 év alatti látogató 500 forintért válthat napi belépőjegyet. A mórahalmi akció június 14-ig érvényes.

Sárvár: még nem eheti program, de szólunk időben. Június 13-án ugyanis véget ér a sárvári termálfürdő népszerű „nyugdíjas kedd” kedvezménye, aminek keretében a hét második napján az ONYFI igazolvánnyal rendelkező vendégek 900 forintos áron válthatnak(válthattak) fürdőbelépőt. Ez pedig azt jelenti, hogy jövő hét kedden használható ki utoljára a kedvezmény. Persze nem kell végleg búcsút kell inteni a kedvezménynek, ugyanis vélhetően a nyári szezon után újraindul a keddi akció.

Siklós: június 9-én (pénteken) éjszakai fürdőzést rendeznek a Thermal Spa Siklósban. A fürdőzés 20 órakor veszi kezdetét és éjfélig lehet élvezni az esti programot. A zenéről DJ Duly gondoskodik, a belépő egységesen 1200 forintba kerül.

Tiszakécske: június 10-én Szabó István emléktornát tartanak a Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdőben. A fürdő egykori tulajdonosáról elnevezett strandfoci bajnokság immár 19. alkalommal kerül megrendezésre.

Szombaton már csak azért is érdemes lesz ellátogatni a termálfürdőbe, mert a nap folyamán vízi tornán, aquafitneszen, senior gerinctornán is részt vehetnek a vendégek. 15, 16 és 17 órakor pedig szaunaszeánszokkal is várják az érdeklődőket. Továbbá 1000 forint értékű spa&wellness kupont adnak minden felnőtt és nyugdíjas belépő mellé, amit akár azonnal fel is használhatnak.