Fürdős akciók és programok július 10. és 15. között.

  • Erre a hétre koncertekkel, fürdőfesztivállal, éjszakai fürdőzéssel, bográcsozással is készülnek a fürdők.

  • Zalakarosra érdemes lesz vízipisztollyal érkezni.

Berekfürdő: július 14-én tartják az idei második fürdőbált. A berekfürdői fürdő területén Nagy Feró és a Beatrice ad majd koncertet, késő estétől pedig DJ Miklov biztosítja a zenét. Kapunyitás 20 órakor lesz, a belépő pedig 2000 forintba kerül.

Bükfürdő: több mint egy hónapon át akciós áron vehetik igénybe a „masszírozó vízágy” kezelés a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrumba látogató vendégek. Időpont egyeztetés után a 30 perces kezelés 3900 forint helyett 1950 forintba kerül. Az akció a július 9. és augusztus 17. közötti időszakban és kizárólag hétköznapokon érvényes.

Hajdúszoboszló: július 13-án és 14-én, azaz pénteken és szombaton zenés éjszakai fürdőzést rendeznek a Hungarospa tradicionális strandrészén. A fürdőzés 21 órától éjfélig tart és csak jó idő esetén kerül megrendezésre. A hétvégén délutáni programok is lesznek a strandon: szombaton 16 órától Tóth Bettina fellépése tekinthető meg, vasárnap 16 órától pedig korhű fürdőruha bemutatót tartanak.

Komárom: július 14-én családi napot rendeznek a Brigetio Gyógyfürdőben. A Vöröskereszt szervezésében arcfestéssel, lufiállat készítéssel, újraélesztési tudnivalókkal, vöröskeresztes totóval és vízimentő bemutatóval várják a fürdővendégeket. Ugyanezen a napon 10 órától kezdődően gulyásfőző versenynek is helyet ad a fürdő.

Makó: fürdőfesztivált tartanak július 13-án, 14-én és 15-én a Hagymatikum fürdőben. A hétvége során Bereczki Zoltán, Gregor Bernadett és Csengeri Attila, valamint DJ Kovács Dóra is fellép, de emellett aquazumbával, órásbuborék show-val, lufihajtogató bohóccal, főzőversennyel is várják a vendégeket.

Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő: július 14-én sárkányhajó versenyt és „barkács-bogrács” amatőr főzőversenyt rendeznek a sóstói csónakázó tavon és a Krúdy sétányon. Érdemes azt is tudni, hogy június 22. óta minden szerdán és pénteken zenés éjszakai fürdőzést tartanak az Aquarius Élmény- és Parkfürdő termál részlegében. A 21 órakor kezdődő fürdőzésre a belépőjegy 1900 forintba kerül.

Zalakaros: július 14-én fergeteges vízipisztoly csatát rendeznek a Zalakarosi Fürdőben. A strandi gyakorlópályán 9-től 13 óráig lehet edzeni, majd a tényleges összecsapásra 13:30 és 14:30 között kerül sor. A legügyesebb vízipisztolyos versenyző elnyerheti a „Zalakaros párbajhőse” címet. A családi akadálypályát – 14:30 és 15:30 között – sikeresen teljesítők közül pedig majd „Zalakaros akadálybajnoka” fog kikerülni.