Fürdős akciók és programok március 20. és 25. között.

  • Az időjárás még nem,  de a termálfürdők programjai már a tavaszi pezsgést idézik.

  • Budapesten fürdős idegenvezetésen, máshol éjszakai fürdőzésen, vagy éppen sportos programokon vehetünk részt.

  • Több fürdőben is különféle kedvezményeket kínálnak.

Budapest: március 22-én (csütörtökön) a Víz Világnapja alkalmából a Gellért, a Széchenyi, a Lukács és a Király fürdőben is programokkal várják a vendégeket. A Gellértben (11, 13 és 16 órakor) idegenvezetést tartanak a fürdőben és a szállóban, délután (14, 15 és 19 órakor) pedig légtornász produkcióval szórakoztatják a vendégeket. 17 órakor megnyitják Radisics Milán fotókiállítását “100 éves Gellért Fürdő – Vízből levegőből” címmel.

A Széchenyi Gyógyfürdőben (12 és 16 órakor) gyógyvízkóstolót és idegenvezetést tartanak. 19 órakor a Márványteremben “Az éltető víz” címmel meseest lesz felnőtteknek a világnap alkalmából.

A Lukács Gyógyfürdőben 15 és 17 órakor tartanak gyógyvízkóstolóval egybekötött idegenvezetést, a Király Gyógyfürdőben pedig 13, 15 és 17 órakor lesz idegenvezetés. A programokról további részleteket olvashat ide kattintva.

Széchenyi GyógyfürdőGyőr: erre a hétre is éjszakai fürdőzéssel készül a Rába Quelle fürdő. Egészen pontosan március 23-án, azaz pénteken 21 órától tartják a fürdőzést. Az este folyamán két alkalommal szaunaszeánszon is részt vehetnek a vendégek.

A fürdő fizioterápiás centrumában egy tavaszi akció érhető el: március 19. és május 31. között az 50 perces svédmasszázst igénybe vevő vendégeket egy 1 órás fürdőzéssel is megajándékozzák. Egy 50 perces masszázs ára 4500 forint, de 20 ezer forintért 5 alkalomra érvényes bérlet is váltható.

Igal: még két alkalommal lehet kihasználni az Igali Gyógyfürdő 50 év felettieknek szóló akcióját (március 21-én és 28-án). Ezen a két szerdán az 50 év felettiek 1150 forintért válthatnak belépőt a termálfürdőbe.

Komárom: március 24-én, azaz szombaton éjszakai fürdőzés lesz a Brigetio Gyógyfürdőben. A program 20:30-tól éjfélig tart, 21, 22 és 23 órakor szaunaszeánszokkal. A fürdőbelépő 1500 forint, a szaunába is érvényes jegy 2000 forint, a szaunaszeánszokra pedig alkalmanként 350 forintba kerül a belépő. Március 19-től korlátozott számban lehetőség van elővételben megváltani a jegyeket. Aki biztosan szeretne ott lenni az esti programon, annak érdemes élnie az elővételes lehetőséggel.

Makó: új akciót hirdetett a Hagymatikum fürdő. Ennek keretében március 19. és április 30. között hétköznapokon más és más kedvezményekkel várják a fürdőzőket. Hétfőnként 20 százalékos kedvezményt biztosítanak a kávé- és teakínálatukból. Keddenként egyes masszázsok érhetők el 50 százalékos kedvezménnyel. Szerdánként 20 százalékkal olcsóbb a szárazföldi gyógytorna. Csütörtökönként a halpedikűr és a férfi hajvágás olcsóbb. Péntekenként pedig 2 felnőtt belépő mellé 500 forintért váltható gyermekjegy (14 éven aluliaknak).

Miskolctapolca: március 22-én, a Víz Világnapja apropóján 50 százalékkal olcsóbban válthatók a felnőtt, gyermek, diák és nyugdíjas napi belépők. Az akció a Barlangfürdőben és a strandfürdőben egyaránt érvényes.

Mórahalom: a Víz Világnapja alkalmából kínál kedvezményeket március 22-én a termálfürdő. Ezen a napon a caracalla kádkezelés olcsóbban, 1000 forintos áron vehető igénybe. Előzetes egyeztetés alapján díjmenetesen lehet részt venni a vízalatti gyógytornák egyikén. Ezen felül szaunaszeánszokat is tartanak, amelyek 400 forint/alkalom áron látogathatók.

Tiszakécske: a Víz Világnapja alkalmából rajz- és fotópályázatot hirdetett a Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő. Erről minden tudnivalót elolvashat ide kattintva, a fürdő honlapján. Ne feledjék, hogy továbbra is tart a fürdő “Termál Szerda” akciója. Ennek keretében szerdánként a belépőjegy csak 1200 forintba kerül és ezeken a napokon a fürdő pizzériája is jelentős kedvezménnyel várja a vendégeket.

Tisza-parti uszoda jacuzziZalakaros: március 22-én a Víz Világnapja alkalmából 50 százalékos kedvezménnyel vehetők igénybe a termálfürdő wellness kádas kezelései. A hétvégére, egészen pontosan március 24-re (szombatra) pedig sportos programokkal készülnek, amelyek a következők:

9:30-10:00 – Mezítlábas reggeli torna (főépület, gyermekjátszó)

10:30 – Aquafittness (élménymedence)

13:00-14:30 – Labda – karika – óriástalpak – ügyességi sportjátékok (főépület, gyermekjátszó)

15:00 – Aquasalsa (élménymedence)