Fürdős programok és akciók május 8. és 13. között.

  • A héten több termálfürdőben is esti fürdőzést rendeznek, Hajdúszoboszlón pedig az előszezonban akciósak az aquaparkba szóló belépők.

  • Az egyik fürdő csomagáron kínálja a belépőket.

Budapest – Paskál Fürdő: folytatódnak a Paskál Fürdő SzaunaPéntek nevű programjai és a következő időszakban havonta egyszer kerülnek megrendezésre. Legközelebb május 11-én, azaz most pénteken tartják meg az esti programot, ahol szaunaprogramokkal és fürdőzési lehetősséggel várják az érdeklődőket. Az esti fürdőbelépő ára egységesen 3500 forint. A nyár folyamán ezeken a napokon lesznek ismét SzaunaPéntekek: június 22., július 27., augusztus 24.

Bükfürdő: június 15-ig belépőjegyet és masszázst tartalmazó csomagokkal várja vendégeit a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum. A „Csobbanj a nyárba” csomag élményfürdő napijegyet és 30 perces vitalizáló masszázst tartalmaz, az ára pedig 7300 helyett 6200 forint. A „Levendula hangulatban” csomag a gyógy- és strandfürdőbe, valamint az élményfürdőbe érvényes napijegy mellett egy 30 perces levendulás aroma masszázst is magában foglal. Utóbbi ára 9300 helyett 7900 forint.

Debrecen: május 12-én (szombaton) dupla éjszakai fürdőzést rendeznek az Aquaticumban. A „dupla” azt takarja, hogy a fürdőzők rendelkezésére áll a mediterrán élményfürdő és a termálfürdő is. Az esti fürdőzés 19 órától éjjel 1-ig tart, a belépő 1900 forintba kerül, a jeggyel mindkét helyszín látogatható.

Hajdúszoboszló: májusban már nyitva van a Hungarospa fürdőben található aquapark, de csak szombaton és vasárnap délután, illetve ezen belül jó idő esetén. Erre az időszakra egy akciót kínál a fürdő, ugyanis a 2 órás belépő áráért 4 órán keresztül lehet használni a csúszdaparkot. Az aquapark akciója május 25-ig tart.

Igal: rendszeresek az aquafitnesz órák az Igali Gyógyfürdőben. Legközelebb május 13-án, 11 és 14 órai kezdettel tartanak 30 perces vízi tornát a belső termálmedencénél, amire minden korosztályt várnak.

Leányfalu: május 9-én, szerdán női estet rendeznek a termálfürdőben. 19:30-tól 22 óráig csak a hölgyeket várják zenés programmal, vízi tornával, talpmasszázzsal. Az esti belépő ára személyenként 500 forintba kerül.

Magyarhertelend: május 31-ig még igénybe vehetők a Magyarhertelendi Termálfürdő hétköznapi akciói. Hétfőnként a fürdőbelépő mellé ingyenes szauna és sóbarlang használatot biztosítanak. Keddenként 50 százalékos kedvezménnyel kínálják az egész napra érvényes fürdőbelépőket. Szerdánként a fürdőbe, a szaunába és a szaunafelöntésekre szóló jegy 3800 forintért váltható. Csütörtökönként pedig az egész napos fürdőbelépő árának a felét a fürdő éttermében be lehet váltani.

Tiszakécske: május 12-én, szombaton éjszakai fürdőzés lesz a Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdőben. A fürdőzők szórakoztatásáról éjfélig tartó zenés programmal gondoskodnak, 20 órakor pedig filmvetítést is tartanak. A jegyárakat, illetve minden további információt megtalál ide kattintva.