Fürdős akciók és programok január 10. és 15. között.

  • Esti fürdőprogramokkal, egészségnappal, szaunázással indul az év a hazai termálfürdőkben.

  • Némelyik fürdő pedig gyógyászati akciót is hirdetett.

Agárd: február 28-ig még érvényes az Agárdi Termálfürdő Fejér megyei nyugdíjasok számára meghirdetett akciója. Ez a társadalombiztosítás által támogatott kezelésekre (medencefürdő, iszappakolás, víz alatti csoportos gyógytorna, súlyfürdő, orvosi gyógymasszázs, szénsavas kádfürdő, víz alatti sugármasszázs) vonatkozik, abban az esetben, amennyiben a maximálisan igényelhető, 60 darabos kezelést vásárolják meg. Ennek az ára 24-27 ezer forint helyett az akció keretében 13 200 forint, azaz 220 forint kezelésenként. Gárdonyi nyugdíjasoknak további árkedvezmény jár, nekik az egy kezelésre jutó összeg 200 forint. A lehetőségről további információkat olvashat a fürdő weboldalán.

Debrecen: január 14-én, azaz szombaton dupla éjszakai fürdőzést rendeznek az Aquaticumban. Ez azt jelenti, hogy egy belépővel két helyszín – élményfürdő és termálfürdő – közül választhatnak a vendégek. Az éjszakai fürdőzés 19 órakor veszi kezdetét, a medencezárás pedig 0:30-kor lesz. A belépő 1900 forintba kerül, de akiknek van erre a napra érvényes jegyük, azok 1000 forint ellenében ezt meghosszabbíthatják az esti programra is.

Győr: január 13-án, pénteken éjszakai fürdőzés lesz a Rába Quelle fürdőben. A program 21 órától éjfélig tart és 22, valamint 23 órakor szaunaszeánszokon is részt lehet venni. A belépő ára 2200 forint, azoknak pedig, akik a szaunát is használnák, 2900 forintba kerül a jegy.

Hajdúszoboszló: a gyógyászati kezelésekre vonatkozó akciót hirdetett a Hungarospa fürdő. Ennek keretében jelentős kedvezményt vehetnek igénybe a törzsvendégeik a kezelések árából, valamint ingyenes belépési lehetőséghez is juthatnak. Az akcióról további részleteket olvashat ide kattintva.

Igal: szaunaprogramokkal várja ezen a hétvégén a vendégeket az Igali Gyógyfürdő. Szombaton és vasárnap is 14, 15 és 16 órakor kezdődnek a szaunaszeánszok. Ezeken 400 forint/alkalom, vagy 1000 forint/3 alkalom áron lehet részt venni.

Sárvár: ismert és kedvelt akciója a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőnek a “nyugdíjas kedd”. Múlt héten újraindult ez a lehetőség, aminek keretében minden kedden 900 forintért válthatnak napi belépőjegyet a nyugdíjasok. A kedvezményes jegy megvásárlásához szükségük lesz a nyugdíjas igazolványukra is, ezért azt semmiképpen ne felejtsék otthon.

termálfürdő termálmedenceTiszakécske: érdemes szerdánként ellátogatni a Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdőbe. Ezeken a napokon ugyanis mindössze 1000 forintért váltható napi fürdőbelépő. Ráadásul szerdánként a fürdő pizzériájában jelentős kedvezményt kínálnak az ételek árából. (Jó előre szólunk: március 15-én nem lesz érvényes ez az akció).

Zalakaros: január 14-én egészségnapot tartanak a termálfürdőben. Ezen a napon a vendégek együtt tornázhatnak Katus Attila edzővel és életmód tanácsadóval… Aki szeret szaunázni és ellátogat a héten a fürdőbe, annak érdemes tudnia, hogy január 13-ig a szaunaudvarban található szauna házikó – karbantartás miatt – nem üzemel. Ebben az időszakban a szaunaudvarba külön kiegészítő jegy megvásárlása nélkül biztosított a belépés.