Fürdős programok és akciók augusztus 22. és 27. között.

  • Több fürdőben is nyárbúcsúztató programokkal várják ezen a héten a vendégeket.

  • Az egyik termálfürdőben szerdán 550 forintba kerül a belépőjegy.

Bonyhád: augusztus 27-én, azaz vasárnap nyárzáró családi napot tartanak a szezonálisan működő Bonyhádi Termálfürdőben. Egész nap ugráló várral, trambulinnal, gokarttal, étel- és italakciókkal várják a fürdőzőket. 16 órától lufihajtogatás, habparty és egészségügyi tanácsadás is lesz. 18 órakor pedig kezdetét veszi a Fürdő Szépe választás. A napot a 23:30-ig tartó éjszakai fürdőzéssel zárják, s az estét tűzzsonglőrök teszik még hangulatosabbá.

Budapest – Római Strandfürdő: augusztus 26-án és 27-én tartják a „Játékos nyár a Római Strandon” nevű rendezvényt. Mindkét nap gyerekkvízzel, vízi tornával, sorversenyekkel, arcfestéssel, kézműves foglalkozásokkal várják a legifjabb fürdőzőket és szüleiket.

Debrecen: augusztus 24-én (csütörtökön) családi sportnap lesz az Aquaticum mediterrán élményfürdőben. Reggel a fürdő kabalaállata lufival köszönti a gyerekeket, majd a nap folyamán Béres Alexandra tart vízi tornát a fürdőben, de kézműves foglalkozások, egészségügyi állapotfelmérés, ügyességi versenyek is lesznek, valamint futóversenyt is tartanak.

A hamarosan bezáró Aquaticum Strandfürdőkben egyes kijelölt napokon retró áron, azaz 550 forintért válthatnak napi belépőt a vendégek. A következő akciós napot augusztus 23-án, szerdán tartják.

Hajdúszoboszló: ezen a hétvégén a strandi nagyszínpadon – idén utoljára – fellépők szórakoztatják a fürdőzőket. Szombaton 16 órától a Carmen TSE Eastsiders táncos produkciója tekinthető meg. Vasárnap – szintén 16 órától – pedig a Debreceni Népi Együttes fog fellépni a Hungarospában.

Hungarospa mediterrán tengerpartHévíz: a múlt héten kezdődött, de ezen a héten csütörtökig még tart a VI. Hévízi Borünnep. Ebből az alkalomból a Deák téren és a Festetics téren is (ingyenes) koncertekkel szórakoztatják az érdeklődőket. Például ezen a héten még fellép a Budapest Jazz Orchestra és a Magna Cum Laude is.

Makó: augusztus 26-án, szombaton szezonzáró programokkal várja vendégeit a Hagymatikum termálfürdő. 16 órától fellép Csordás Tibor, a Fiesta énekese, de további koncertek, bűvészműsor és 20 órától habparty is lesz a fürdőben.

Miskolctapolca: augusztusban minden szombaton éjszakai fürdőzést tartanak a Barlangfürdőben. A program 20 órakor kezdődik és éjfélig tart. Az este folyamán 21, 22 és 23 órakor szaunaszeánszokon is részt vehetnek a vendégek. Az esti fürdőzésre 2600 forintba kerül a belépő, de a napijegyes fürdőzők külön felár nélkül részt vehetnek az éjszakai programon is. A szaunabelépő 700 forintba kerül.

Zalakaros: augusztus 26-án nyárbúcsúztató strandparty lesz a Zalakarosi Termálfürdőben. Ebből az alkalomból a következő programokkal várják a fürdőzőket:

9:30 – Mezítlábas torna

10:00–11:00 – Csicsergő Pankival! Mai téma: nyári élményeim

10:30 – Aquafittnesz

13:00 – Mesefeles a Mesefa alatt

13:30 – Kártyajátékok

14:30–15:00 – Vizes buli Pankival!

15:00–15:30 – Fejlesztőjátékok

16:00–17:00 – Ügyességi játékok Pankival

17:00 – Buli Pankival!