Szeptember elsejétől a Sárvári Termálfürdő vendégei külön díjfizetés nélkül léphetnek be a Kalandparkba. A belépő a nyári szezonban 300 forintba került, amiért a látogatók használhatják a park játszóterét, végigjárhatják a tanösvényét és a fűszernövény labirintust. Külön díjért pedig a Kalandpark egyéb szolgáltatásait is igénybe vehetik: a kötélpályákat, a tízméteres mászófalat és az íjászatot.

 

Sárvári Kalandpark

A fürdő szomszédságában idén nyáron nyitották meg a különleges parkot. Az uniós forrásból megvalósult beruházás révén a látogatók különböző nehézségű drótkötélpályákon próbálhatják ki az ügyességüket. A drótkötelezéstől senkinek nem kell tartania, ugyanis eltérő nehézségű pályákat alakítottak ki a legkisebb gyerekeknek, a nagyobb gyerekeknek, valamint a felnőtteknek. A Kalandpark november 5-ig tart nyitva, majd a téli hónapokra bezárják.

A sárvári utazást tervezőknek érdemes tudniuk, hogy a következő két hétben, két ütemben karbantartási munkálatok fognak zajlani a fürdőben. Szeptember 10-12. között zárva tart az élménymedence, 17-19. között pedig a félig fedett gyógyvizes medence. A többi medence ezekkel párhuzamosan zavartalanul üzemel.

(Vegye figyelembe, hogy a cikk több mint 60 napja frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek).