A Kisújszálláson található, idén megnyitott háromcsillagos Hotel Kumánia 3=4 akciót hirdetett. Ennek keretében a három éjszakás tartózkodást foglaló vendégek négy éjszakát tölthetnek a szállóban. Az ajánlat félpanziós ellátást foglal magában, valamint a vendégek ingyen beléphetnek a hotel mellett lévő termálfürdőbe. Aki igénybe szeretné venni az ajánlatot, annak szeptember 30-ig kell legfoglalnia a szállást. Magának a tartózkodásnak pedig szeptember 17. és 2013. március 15-e közé kell esnie. További feltétel a vasárnapi, vagy hétfői érkezés és az ajánlat nem vehető igénybe az ünnepi időszakban.

A fenti konstrukcióban kétágyas szobában fejenként 27 500 forintba kerül a négy éjszakás szállás. Aki erkélyes szobát szeretne, annak pedig 28 800 forintot kell fizetnie. Az ára nem tartalmazza az idegenforgalmi adót, ami személyenként és éjszakánként 400 forintnyi többletköltséget jelent.

A kisújszállási Kumánia Gyógyfürdőről itt olvashat bővebben.

(Vegye figyelembe, hogy a cikk több mint 60 napja frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek).