Június első hetében ukrán orvosok látogattak hazánkba. A Magyar Turizmus Zrt. által szervezett tanulmányút ötletét az adta, hogy az utóbbi időben egyre több ukrán beteg vesz részt magyarországi gyógykezeléseken. A szakorvosoknak most bemutatták, hogy a hazai gyógyhelyeken nem csak mozgásszervi, hanem bőrgyógyászati és légzőszervi panaszok kezelése is megoldott. Az orvosok informálása azért fontos, mert így teljesebb körű tájékoztatást tudnak adni a magyar gyógykezelési lehetőségek iránt érdeklődő betegeiknek.

Az orvoscsoport a gyógyhelyeink sajátosságairól és az ott folyó kezelésekről a helyszínen kaphatott részletes tájékoztatást. Először egy harkányi gyógyszállodában, majd az ottani kórházban tettek látogatást, de ellátogattak a zalakarosi Hotel Karos Spába és a Gránit Gyógyfürdőbe, valamint a Hunguest-lánchoz tartozó tapolcai Hotel Pelionba is.

Az elmúlt évben az ukránok 234 ezer vendégéjszakát töltöttek el az országban, ami az egy évvel korábbihoz képest közel 20 százalékos emelkedést jelent. Ez nagyságrendileg annyi vendégéjszaka, mint amennyit a szlovák beutazó vendégek töltenek el nálunk, s jelentősen több a horvátok és a szerbek által generált vendégéjszaka-számnál.