A műtétek után egy darabig nem szabad strandra, termálfürdőbe, uszodába menni. Az, hogy ez a „darabig” pontosan meddig tart, több tényezőtől is függ.

Fontos hangsúlyozni, hogy erről első körben a műtétet végző orvost kell megkérdezni. A fő szabály egyébként az, hogy ameddig a seb teljesen be nem gyógyul, addig kerülni kell a strandolást, termálfürdőzést. Persze még ez is meglehetősen tág határokat jelent, hiszen egyénileg is különbözik a sebgyógyulási hajlam, arról pedig nem is beszélve, amikor valamilyen szövődmény miatt húzódik el a gyógyulás.

Feltűnő helyen lévő műtéti hegeknél azzal is kell számolni, hogy a heg és közvetlen környéke a napozás során nem fog lebarnulni, és még inkább látszódni fog. Amennyiben valaki csak napoztatni szeretné egy frissen műtött testrészét, akkor is fontos betartani, hogy csak a seb teljes begyógyulása után tegye, és tartson némi fokozatosságot.

nőnapi fürdőzésA strandolásra visszatérve: néhány műtéti fajta esetén azért lehet hozzávetőleges időpontokat mondani.

Szemműtétek: alsó hangon egy hónapot kell várni és utána is úszószemüveget kell használni, hogy elkerülhető legyen a víz szembe jutása. Értelemszerűen a víz alá merülést is ajánlott kerülni ebben az időszakban, még úszószemüvegben is.

Csípőprotézis műtét: a betegek élete úgy 8-12 hét után tud visszatérni a normális kerékvágásba. Ekkortól lehet megpróbálkozni a vízbe merészkedéssel is. Néhány sebész nem javasolja az ilyen műtéten átesett betegeknek a mellúszást.

Porckorongsérv műtét: a varratokat a műtét után általában két héttel távolítják el. Ezután egy hetet kell várni az úszás elkezdéséig.

Koszorúérműtét: három hónap után lehet uszodába, fürdőbe menni.

Vakbélműtét: függ a műtéti bemetszés irányától, de általában két hét után már lehet strandra menni. Persze csak akkor, ha problémamentes a sebgyógyulás.