• A rendkívül magas ásványianyag-tartalmáról ismert gyógyvíz többféle módon is alkalmazható.

  • Már az 1930-as években felismerték a víz gyógyhatását.

A Népújság című napilap munkatársa 1978 júliusában járt az akkoriban már egyre inkább felkapottabbá váló fürdőhelyen, az Eger közelében található Bükkszéken. Koska Sándor, akkori tanácselnök a napilapnak így idézte fel a település és a gyógyvíz kapcsolatának eredetét:

“Geológusok jöttek ide a 1930-as évek végén, és kutakat fúrtak, mert olajat kerestek. Találtak is olajat, sokáig működtek a bükkszéki kutak. Ám nemcsak olaj tört fel, hanem termálvíz is. Olyan ereje volt a feltörő víznek, hogy még a fúrófejet is felhajtotta a magasba… A forrásból ömlő vizet megszelídítették, de továbbra is folydogált, apró tavacskába gyűlt. Az emberek hamar rájöttek, hogy a forrás vize nemcsak a szomjat, de a gyomorégést is csillapítja és emellett fürdésre is nagyszerű. A patakban zúgót csináltak, itt volt az első fürdőmedence. 1938-39-ben fürdőtelepet építettek, és a vizet a vizsgálatok után palackozni kezdték. Ez a híres Salvus, ami többféle betegségre hatásos gyógyír.”

A helybéliek körében nem okozott meglepetést a víz léte, ugyanis már az 1700-es évek végéről is származott olyan feljegyzés, amiben Bükkszék kapcsán megemlítették a “kősziklából eredő”, erősen sós forrásvizet.

A több mint 500 méter mélyről feltörő bükkszéki vizet már az 1950-es években is Salvus néven palackozták. Nagyban hozzájárult a gyógyvíz ismertségéhez, hogy – akkoriban némileg szokatlan módon – komoly reklámkampánnyal népszerűsítették a Salvust. Ezekből vált emlékezetessé a “Szervusz Salvus” szlogen is.

A 60-as években egy reklámfilm is készült a Salvus gyógyvízről:

A Bükkszéken feltörő gyógyvíz háromféleképpen is hatásos: külsőleg a fürdőkúrák során, belsőleg az ivókúrák révén, valamint belélegezve is. Fürdőkúraként leginkább reumatikus és nőgyógyászati betegségek esetén lehet hatásos a rendkívül magas ásványianyag-tartalmú víz.

Inhalálva felső és alsó légúti akut és krónikus gyulladások, asztma, tüdőgyulladás, COPD kiegészítő kezelésére szokták javasolni. A bükkszéki fürdőben külön inhalatórium működik, emellett a palackozott gyógyvíz használatával akár otthon is kivitelezhető a gyógyvizes inhalálás.

Arra viszont nem árt figyelni, hogy ehhez nem alkalmas mindegyik ultrahangos párásítókészülék. Ezeket ugyanis csapvíz használatához tervezték, a magas sótartalmú víz az ilyen gépek többségét tönkreteszi. Olyan készüléket érdemes vásárolni, amit kifejezetten ajánlanak a gyógyvíz porlasztásához.

A Salvus gyógyvíz alkalmazásának harmadik területét az ivókúra jelenti. Gyomorhurut, savtúltengés, savtúltengéssel járó gyomorbetegségek esetén szokták javasolni a víz fogyasztását. Nyálkaoldó hatása miatt egyes gyulladásos gyomor- és bélbetegségekben is alkalmazható. A tapasztalatok szerint cukorbetegségnél csökkenti az inzulinigényt. Fokozza a húgysav kiválasztását, így köszvény esetén is kedvező hatása lehet.

Bükkszék termálfürdőÉrdemes a salvusos kúrákról azt is tudni, hogy étkezés közben a gyógyvíz fokozza a gyomorsavtermelést, étkezés előtt egy órával viszont csökkenti. Éppen ezért savtúltengés esetén éhgyomorra ajánlott 2-3 deci Salvus gyógyvíz fogyasztása. Nyilván azért ezeknél a betegségeknél nem árt az ivókúrák előtt kikérni az adott terület szakorvosának a tanácsát is.