• Száz évvel ezelőtt táblákon köszönték meg a gyógyulásukat a Lukács Gyógyfürdő vendégei.

  • Ezek alapján megtudhatjuk, hogy milyen betegségeknél bizonyult hatékonynak az itt található gyógyvíz.

A budapesti Lukács Gyógyfürdőben megforduló vendégek egy különleges régi szokással találkozhatnak: a hálatáblákkal. Ezeket azok készítették, akik a fürdő vizének köszönhetően meggyógyultak a betegségükből. Régebben jóval több ilyen tábla létezett, azonban a második világháborúban ezeknek a többsége megsemmisült. A jelenleg kiállított hálatáblák döntő része az 1800-as évek legvégén, illetve az 1900-as évek első felében készült, de akad néhány újabb tábla is.

A hálatáblákat végignézve látszik, hogy már száz évvel ezelőtt is rengeteg külföldi vendég kifejezetten a gyógyvíz miatt látogatott el Magyarországra. Akkoriban Budapesten kívül még nem volt annyi gyógyfürdő, mint manapság, ezért sokkal jellemzőbb volt, hogy az ország más részeiből is a fővárosba jártak gyógyvizes kúrákra.

Lukács Gyógyfürdő hálatáblákLukács Gyógyfürdő hálatáblaLukács Gyógyfürdő hálatáblákA táblák egy részén csak szimplán megköszönik a gyógyulást, azonban néhány esetben a konkrét betegséget is megemlítik. Legtöbbször a lumbágó, az isiász, a csúz, a „lábbaj” és a reumás betegségek kerülnek említésre. Az isiászt ülőidegzsábának is nevezik, ugyanis a panaszok az úgynevezett ülőideghez kapcsolódnak. Nem önálló betegség, hanem a gerinc deréktáji szakaszából eredő fájdalmas tünetek együttese az isiász. A lumbágó az ágyéki, keresztcsonti részt érintő derékfájdalom, amit sokszor egy rossz mozdulat okoz. A csúz pedig a reuma, vagy a köszvény régies elnevezése.

Lukács Gyógyfürdő BudapestA Lukács Gyógyfürdőben egyébként kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos és szulfátos-kloridos termálvíz található. Ez a hivatalos ajánlás szerint degeneratív ízületi megbetegedések, ízületi gyulladás, porckorongsérv, idegzsábák és a sérüléseket követő utókezelés során alkalmazható. Apró érdekesség, hogy a Lukács Gyógyfürdő vizével látják el az önálló termálforrással nem rendelkező Király Fürdőt is.

Ide kattintva elolvashatja a hazai brómos gyógyfürdőkről szóló cikkünket is.