• Aki térdízületi betegségét kúrálná valamelyik gyógyfürdőben, annak javaslunk egy megoldást, amivel elősegítheti az állapotának gyorsabb javulását.

  • Érdemes sétálni és nem üldögélni.

Amikor a hazai gyógyvizek külsőleges javallatait olvasgatjuk, akkor gyakorlatilag mindig első helyen kerülnek említésre a különféle mozgásszervi megbetegedések. Ezeknél szinte mindegyik gyógyvíz – megfelelően alkalmazva – kedvező hatást fejt ki. Ugyanakkor azt azért meg kell jegyezni, hogy a gyulladásos reumatikus betegségek aktív időszakaiban nem javasolt a meleg gyógyfürdők alkalmazása. A betegség inaktív időszakaiban viszont már kedvező lehet a gyógyvizes kúrák hatása.

Térdízületi betegségek esetében érdemes arra is figyelni, hogy miként alkalmazzuk a gyógyvizet. A szakorvosok tapasztalatai szerint ugyanis ebben esetben az úszásnál, vagy az üldögélésnél kedvezőbb lehet az, ha – legalább időnként – a betegek járkálnak, sétálgatnak a gyógyvizes medencében. Ilyenkor ugyanis nemcsak a gyógyvíz kedvező hatására lehet támaszkodni, hanem arra is, hogy a vízben könnyebb mozogni, kíméletesen átmozgatható az adott testrész, jelen esetben a térdízület.

Ahogy írtuk, a gyógyvizek szinte mindegyike alkalmas a mozgásszervi panaszok enyhítésére, viszont ha egyet ki kell emelni a térízületi problémák esetén, akkor a kénes vizű fürdőket említenénk. A kénes víznek ugyanis meglehetősen aktív a gyulladáscsökkentő hatása, ráadásul porcépítő tulajdonsággal is rendelkezik. Bár azt is meg kell jegyezni, – ez főleg azoknak lehet fontos, akik még nem jártak kénes vizű gyógyfürdőben – hogy vannak akik érzékenyek a kénre, az esetükben allergiás reakciókat válthat ki a kénes vízben történő fürdés, így náluk ez a gyógyvíztípus nem alkalmazható.Komárom Komárno termálfürdő