Európában egyedülálló módon gyógyvizes medencékben kezelik a lovakat Kaposváron. A Pannon Lógyógyászati és Rehabilitációs Szolgálat szakemberei egy speciális, lovaknak készült futószalagos medencét építtettek. Ezt gyógyvízzel töltik fel, majd ebben járatják az állatokat. A kezeléseket egyrészt ízületi betegségben szenvedő, vagy műtéten átesett lovaknál szokták alkalmazni. Másrészt versenylovaknál a gyógyvizes járatással sikerült jelentősen javítani az állatok kondícióját.

Máshol is akadt példa az állatok és a gyógyvíz találkozására, igaz nem gyógyászati céllal. Régebben a debreceni állatkert vízilovai termálvízben tengethették mindennapjaikat, miután a közeli gyógyfürdőből átvezetett csővezetékkel látták el vízzel a medencéjüket. Ám úgy tíz éve a vízvezeték elöregedett, nem újították fel, így azóta melegített csapvíz várja a debreceni vízilovakat. Az állatgondozók visszaemlékezése szerint mindenesetre annak idején kedvelték az állatok a termálvizes fürdőt és a bőrük is láthatóan szebb volt.

Néhány esetben pedig állatok segítségével fedezték fel egyes források gyógyhatását. Az Erdélyben található Málnásfürdőn a 18. században pásztorok vették észre, hogy a forrás vizében megfürdő állatoknak elmúltak a bőrbetegségeik. A parádi gyógyvíz forrására, a Csevicére pedig szintén állatok találtak rá. A helyiek ugyanis megfigyelték, hogy a megszomjazott, szabadon tartott állatok hajlandóak voltak még nagy melegben is elgyalogolni a távolabb fekvő forráshoz. Ennek révén derült ki, hogy a kénes forrás vize gyógyhatással is rendelkezik.