• Még mindig nem teljesen köztudott, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár támogatásával jelentős kedvezménnyel lehet gyógyfürdőbe járni.

  • S nem csak fürdőbelépőkre, hanem az ott elérhető gyógykezelések egy részére is igénybe vehető a támogatás.

Társadalombiztosítási támogatással egy évben maximálisan két kúra vehető igénybe, amelyek legfeljebb négy különféle kezelési módot tartalmazhatnak. Ezeket alapesetben külön-külön 15 alkalommal lehet igénybe venni. Viszont az orvos ettől egyes indokolt esetben eltérhet és akár 20 kezelést is előírhat.

Hogyan lehet ehhez hozzájutni? Amennyiben valakinek olyan – tipikusan mozgásszervi – betegsége van, amelynél úgy sejti, hogy a gyógyvizes fürdőkúra, vagy valamelyik fürdőkezelés javulást hozhat, akkor érdemes felkeresnie a háziorvosát. Tőle vagy a területileg illetékes reumatológus szakorvoshoz, vagy egy adott gyógyfürdő reumatológiai szakrendelésére kell beutalót kérni.

Nagyobb fürdők (például Harkány, Zalakaros) esetében érdemes egyből a fürdőben dolgozó orvoshoz kérni ezt a beutalót, hiszen ezeken a helyeken minden egyes munkanap rendel szakorvos, aki meg tudja vizsgálni és adott esetben felírja a szükséges kezeléseket. Kisebb fürdőknél előfordul, hogy nincs mindennap rendelés és ezekre is időpontot kell kérni, ezért lehet, hogy érdemesebb a közeli reumatológushoz fordulni.

Milyen kezelési módok érhetők el OEP támogatással?

Gyógyvizes gyógymedence (illetve Hévízen értelemszerűen a Tófürdő)

Gyógyvizes kádfürdő

Iszappakolás

Súlyfürdő

Szénsavas fürdő

Orvosi gyógymasszázs

Víz alatti vízsugármasszázs

Víz alatti csoportos gyógytorna

Komplex fürdőgyógyászati ellátás (belépő és 3 kezelés)

18 év alattiak csoportos gyógyúszása

Szén-dioxidos gyógygázfürdő

Ezek mindegyike egyszerre nem érhető el semelyik gyógyfürdőben. A szén-dioxidos gyógygázfürdő eleve csak a természetes feltörési pontokon (Mátraderecskén, Parádfürdőn) érhető el OEP-támogatással. Illetve előfordulhat, hogy egy fürdő nem kínál például iszappakolást, a másik fürdőben pedig nincs lehetőség gyógyvizes kádfürdőre…

A 18 év alattiak csoportos gyógyúszása kivételével minden esetben fizetendő valamekkora önrész. Ennek mértéke fürdőnként változik, de minden esetben jóval alacsonyabb összegről van szó, mint a teljes áron kínált fürdőbelépő, vagy kezelés.

Tudja, hogy mire jó a jódos ülőfürdő? Olvassa el erről szóló cikkünket!