• Majdnem egymilliárd forintot költenek a keszthelyi és a hévízi kórház korszerűsítésére.

  • Hévízen modernebb lesz a járóbetegeket fogadó terápiás rész.

  • Bővül a fizioterápiás részleg.

Közös fejlesztési program indul a keszthelyi és a hévízi kórházban – írja a Hévíz.hu. A 953 millió forint értékű beruházás a Széchenyi 2020 program révén valósulhat meg 100 százalékos támogatással, azaz nem terheli az érintett települések és kórházak költségvetését. A programon belül a hévízi Szent András Reumakórház esetében a rehabilitációs részleget fejlesztik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a fedett fürdőben teljesen felújítják a járóbetegeket fogadó földszinti terápiás részt. Ennek keretében hat új szakrendelőt és egy biológiai terápiás rendelőt alakítanak ki.

Hévízi Reumakórház

Szent András Reumakórház

A hosszú előjegyzési listákat csökkentheti, hogy az intézmény másik épületében 42 fizioterápiás kezelőt hoznak létre, amelyeket teljesen új eszközparkkal szerelik fel. Sőt, még egy mobil ultrahang-készülékre is jut a pénzből, de a kórház nagy forgalmú közlekedőtereit is felújítják. A munkálatok néhány héten belül megkezdődnek, az orvostechnikai eszközök esetében pedig már a beérkezett ajánlatok értékelésénél tartanak.