• Egyes vény nélkül kapható gyógyszerek, sőt még gyógynövénytartalmú készítmények is gyorsíthatják a D-vitamin lebontását.

  • Ez különösen a téli időszakban okozhat gondot.

A késő ősztől kora tavaszig tartó időszakban azzal kell számolnunk, hogy nehezebben jut hozzá a szervezetünk a szükséges D-vitamin adagjához. Ennek nemcsak a kevesebb napsütés az oka, hanem annak az „ereje” is.

Ugyanis azon a szélességi körön, ahol Magyarország fekszik, november végétől olyan szögben érik a földfelszínt a napsugarak, hogy azok hatására még napozás során sem képződik a szervezetben érdemi D-vitamin. Azaz ilyentájt a napos időben hiába kezdenénk napozni, az legfeljebb a hangulatunknak tesz jót, a vérünk D-vitamin szintje emiatt már nem, vagy csak minimális mértékben fog emelkedni.

Amennyiben a szervezet más forrásból nem jut D-vitaminhoz, akkor hat hét alatt a D-vitamin raktárai az optimális szint alá csökkennek. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a lakosság nagy része karácsonyra D-vitamin-hiányos állapotba kerül.

szilveszter termálfürdőFontos azt is tudni, hogy egyes gyógyszerek – ide érve néhány vény nélkül kapható, illetve gyógynövénytartalmú készítményt is – gátolják azt, hogy a vérben kellően magas szintje legyen a D-vitaminnak. Michael F. Holick A nélkülözhetetlen D-vitamin című könyvében gyűjtötte össze azokat a gyógyszereket, amelyek károsan hatnak a D-vitamin felszívódására. Aki ezek közül szedi valamelyiket, annak különösen oda kell figyelnie a vitaminnak a pótlására – a mostani időszakban jobb híján tabletta formájában.

tablettákOrbáncfű: a hangulatjavító hatásáról ismert gyógynövény számos készítményben megtalálható. Azonban sajnos a kedvező hatásai mellett felgyorsítja a D-vitamin lebontását, ezért Michael Holick az orbáncfűtartalmú készítményeket rendszeresen szedőknek kifejezetten ajánlja legalább napi 2000 NE (Nemzetközi Egység) D-vitamin szedését. (Orbáncfű szedése mellett napozással elérni a szükséges D-vitamin szintet már csak azért is bajos lehet, mert ez a gyógynövény sokaknál fényérzékenységet okoz).

Prednizolon: a gyulladáscsökkentő hatásáról ismert gyógyszer is felgyorsítja a D-vitamin lebomlását a szervezetben, ráadásul a prednizolon rontja a bélből történő kalciumfelszívódás hatásfokát.

Kolesztiramin: a koleszterinszintet csökkentő gyógyszerek szintén csökkentik a szervezet D-vitamin szintjét. Aki emiatt D-vitaminos készítményt szed, az – a Holick-féle ajánlás szerint – ezt a kolesztiramin beszedése után legalább két órával tegye.

Elhízás elleni szerek: az orlistatot tartalmazó gyógyszereket szedőknél nagyobb a D-vitamin-hiány kockázata, mert csökkenti a „napfényvitamin” felszívódását.

Görcsoldók: a fentiekhez hasonlóan az epilepszia kezelésére használt gyógyszerek szedése esetén is megnő a D-vitamin-hiány kockázata.

Immunterápia: az immunszupresszív szerek is fokozzák a D-vitamin lebontását.