• A Kecskeméti Fürdő az ország legnagyobb fürdőkomplexumai közé tartozik.

  • A szép létesítmény egyszerre uszoda, élményfürdő, strandfürdő és gyógyfürdő.

Érdekességek és tudnivalók a Kecskeméti Fürdőről

1. Kecskemét Bács-Kiskun megye székhelye, jelenleg 110 ezer lakosa van. A Kiskunság központi települése Budapesttől mindössze 85 kilométerre található és az M5-ös autópálya révén a főváros felől is könnyen megközelíthető. A manapság legtöbbször az itt található Mercedes gyár kapcsán emlegetett településen több turisztikai fejlesztés is megvalósult az elmúlt években, ezek közé tartozik a 2012-ben átadott Kecskeméti Fürdő is.

2. Kecskemétnek ezt a részét már régóta szabadidős célokra használják. A Széktói Strandfürdő az 1920-as években nyitotta meg kapuit, a legelső fedett uszodát pedig 1968-ban adták át. A kecskeméti termálkutat 1977-ben fúrták, kifejezetten a strandfürdő és az uszoda vízellátásának biztosítására. Az ezer méter mély kútból 48 Celsius-fokos termálvíz tör fel. A korábbi kemping területén felépített új fürdőkomplexumnak mind az uszoda, mind az egykori strandfürdő is részét képezi. A hatmilliárd forintból épült Kecskeméti Fürdő vízfelülete hatalmas, 2800 négyzetméter, amely többféle funkciót egyesít: egyszerre uszoda, élményfürdő, strandfürdő és gyógyfürdő.

3. A kecskeméti termálvizet már 1987-ben gyógyvízzé nyilvánították, 2012-ben a minősítést megerősítették. A jelentős jód és fluortartalmú víz alkalmas a kopásos ízületi betegségek, a Bechterew-kór, ideggyulladások, izomfájdalmak, nőgyógyászati gyulladások kezelésére. A kecskeméti gyógyvíz segíti a műtétek utáni rehabilitációt, jó hatású a balesetek, sérülések utókezelése során.

4. Az uszodarészleg 50 méteres medencét, és egy 25 méteres bemelegítő medencét foglal magában, ahol nemzetközi sportesemények is rendezhetők. A létesítményben ezen felül élménymedencék, csúszdamedence, gyógymedencék is találhatók, amelyek egy része télen is működő kültéri résszel is rendelkezik.

Kecskeméti Fürdő kiúszós medence

5. A kisebb gyerekek kikapcsolódását pancsolómedencék és játszóház szolgálja, a nagyobb gyerekek pedig egy kalandmedencében is fürödhetnek. Külön medencét tartanak fenn a víz alatti gyógytornához és fitnesz terem is van az épületben. A szaunarészlegben többféle szauna, gőzfürdő, tepidárium, sőt egy jégkamra is működik. A Kecskeméti Fürdőben gyógyászati kezelések is elérhetők, köztük masszázsok és fizikoterápiás kezelések.

Kecskeméti Fürdő

Szubjektív vélemény a Kecskeméti Fürdőről

Kecskemét kapcsán talán elsőre nem a fürdőzési lehetőség ugrik be az emberek többségének, pedig a fürdő tényleg nagyon szép és széles a szolgáltatásainak a köre. Szerintünk akár már önmagában a fürdő is megér egy kecskeméti kirándulást.

A Kecskeméti Fürdő belépőjegyeinek árait ide kattintva találja

A Kecskeméti Fürdő nyitvatartási idejét itt találja



Elérhetőség

6000 Kecskemét, Csabay Géza körút 5.

Telefon: +76-500-320

weboldal

Szállás Kecskeméten

Amennyiben szálláshelyet keres Kecskeméten, akkor érdemes közvetlenül foglalnia. Kerülje el a szállásportálokat, hiszen ezek jelentős jutalékot kérnek az apartmanoktól, hotelektől, ezáltal pedig közvetve drágábbá teszik a szállásdíjakat. A kecskeméti szálláshelyeket megtalálja ide kattintva a város honlapján.

Hol van Kecskeméti Fürdő? A lenti térképen megnézheti:


Itt megnézhet egy rövid videót is a Kecskeméti Fürdőről: