• A Budapesttől 25 kilométerre találgató Gödi Termálfürdőben minősített gyógyvízben fürödhetnek.

  • A szabadtéri fürdőzés hívei akár télen is látogathatják a termálfürdőt.

Érdekességek és tudnivalók a gödi fürdőről

1. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy Gödről az emberek többségének nem a termálturizmus jut az eszébe, holott a településen már több évtizede működik termálfürdő. A 18 ezer lakosú Pest megyei település Dunakeszi közelében fekszik. A főváros felől a 2, vagy a 2/A jelű utakon közelíthető meg autóval. Vasúton a Budapest-Vác vonalon érhető el.

2. Kivételesen nem olajkutatás közben találtak termálvizet Gödön. 1969-ben jelent meg egy szakmai kiadvány „A Dunakanyar termálvizeinek kutatása” címmel és elsőként ebben említették, hogy jó eséllyel Gödön is található termálvíz.

3. Ez keltette fel a település korabeli vezetőinek érdeklődését, akik kifejezetten fürdőépítési céllal vágtak bele a termálkutas projektbe. A tényleges munka azonban nagyon vontatottan haladt, csak 1977 augusztusára jutottak el oda, hogy a Vízkutató és Fúró Vállalat szakemberei felvonuljanak a kutatófúrásra kijelölt gödi területre. Azonban szeptemberben le is vonult a fúrócsoport, mert egy sürgős munka miatt Szolnokra helyezték át őket. A rákövetkező év tavaszán azonban visszatértek és 1978. május 13-án termálvíz tört fel Gödön, a kiépített kutat pedig május 29-én adták át.

Gödi termálfürdő

4. Bár időről időre lehetett hallani elképzeléseket a Gödi Termálfürdő jelentősebb fejlesztéséről, de mind a mai napig megmaradt egy szabadtéri medencés termálstrandnak. Ugyanakkor sokan pont ezért kedvelik.

5. Az egész évben működő termálfürdőben három medence áll a vendégek rendelkezésére. Egy 34-36 Celsius-fokos vízzel töltött termálmedence, egy 26-28 Celsius-fokos vizű – 25 méteres – sportmedence, továbbá egy idényjelleggel üzemelő gyermekmedence. A medencék mellett egy hatszemélyes finn szauna is található a fürdőben.

Göd termálfürdő

Szubjektív vélemény a Gödi Termálfürdőről

Sokan szeretik az egész évben működő szabadtéri termálmedencékkel rendelkező fürdőket. Nekik nagyon jó választás a gödi fürdő, minden adott, hogy a szabad levegőn ússzanak, lazítsanak. Nem lenne rossz persze egy kis fedett fürdőegység, de igazából így is nagyon szerethető termálfürdőről van szó.

A Gödi Termálfürdő belépőjegyeinek árait ide kattintva találja!

A Gödi Termálfürdő nyitvatartási idejét itt találja!



Elérhetőség

2132 Göd, Összekötő út

Telefon: +36-27-532-045

weboldal

Göd város honlapja

Hol van Göd? A lenti térképen megnézheti, hogy az országon belül merrefelé található a település:

Göd térképen

Itt megnézhet egy videót is a Gödi Termálfürdőről: