• A Csongrádi Gyógyfürdő a családias hangulatú termálfürdők közé tartozik.

  • A Tisza közelsége révén a strandolás mellett számos kirándulási és vízi sportolási lehetőség is biztosított a környéken.

  • Az egész évben működő fürdőben gyógyászati szolgáltatások is a vendégek rendelkezésére állnak.

Érdekességek és tudnivalók a Csongrádi Gyógyfürdőről

1. A Tisza jobb partján fekvő – azonos nevű megyében található – Csongrád településen 16 ezren élnek. A város Budapest irányából könnyen megközelíthető az M5-ös autópályán, majd Kiskunfélegyházától a 451-es úton. Vasúton a Kiskunfélegyháza-Szentes vonalon érhető el. A város ismert bortermelő vidék és a Tisza révén számos kirándulási lehetőség is biztosított. Nyáron nemcsak a termálfürdőben, hanem akár a folyóparton is lehet strandolni.

2. A település első kiépített fürdője 1959-ben nyitotta meg a kapuit, a létesítmény akkor még pusztán egy úszómedencéből állt. Termálkutat egy évvel később fúrtak, majd szinte évről-évre fejlődött a fürdő.

3. A Csongrádon feltörő termálvíz gyógyhatása már 1976-ban bebizonyosodott. A megváltozott jogszabályok miatt ma már egy másik, magasabb ásványianyag-tartalmú kút vizét használják a fürdőben, de 2014-ben ez is gyógyvíz minősítést kapott.

Csongrád gyógyfürdő élménymedence

4. A csongrádi gyógyvíz közepesen oldott anyagtartalmú nátrium-hidrogénkarbonátos jellegű, lágy fluoridos termálvíz, amelynek jelentős a metakovasav-tartalma is. A gyógyvíz mozgásszervi és idegrendszeri megbetegedések esetén hatékony, de alkalmas reumatikus és nőgyógyászati betegségek megelőzésére is. A legújabb vizsgálatok szerint jelentősen csökkenti a kopásos ízületi betegségben szenvedők panaszait.

5. A Csongrádi Gyógyfürdő 2015 végén teljesen megújult. Bővült a fedett részleg, új élménymedencét alakítottak ki. Jelenleg a fedett fürdőben gyógyvizes wellness ülőmedence, gyógyászati gyógyvizes medence, merülőmedence és tanmedence található. Szabadtéren egy pancsolómedence, továbbá egy két részre osztható nagy élménymedence áll a fürdőzők rendelkezésére. Szintén a fürdő kültéri részén található egy 50 méteres úszómedence is. Ez utóbbi különlegességét az adja, hogy egész évben üzemel, de a téli hónapokra sem fedik le. Ideális azoknak, akik egész évben a szabad ég alatt szeretnek úszni.

6. Az akadálymentesített fürdőben a társadalombiztosítás által támogatott fürdőgyógyászati kezelések is elérhetők. Mindezeken felül többféle szauna, valamint sószoba, szolárium, játszóház is a vendégek rendelkezésére áll. A csongrádi fürdő teljes területén elérhető wifi-szolgáltatás révén ingyen internetezhetnek a fürdővendégek.

Csongrádi Gyógyfürdő éjszakai fürdőzés

Szubjektív vélemény a Csongrádi Gyógyfürdőről

Kedves, barátságos gyógyfürdőről van szó, ami a néhány évvel ezelőtti felújítása óta modernnek is számít. A fürdő inkább Csongrád vonzáskörzetében népszerű, ugyanakkor szerintünk akár távolabbról is érdemes felkeresni a fürdőt.

A Csongrádi Fürdő belépőjegyeinek árait ide kattintva találja!

A Csongrádi Fürdő nyitvatartási idejét itt találja.



Elérhetőség

6640 Csongrád, Dob utca 3-5.

Telefon: +36-63-481-918

A gyógyfürdő honlapját itt találja

Szállás Csongrádon

Itt találja meg összegyűjtve a csongrádi szálláslehetőségeket. Amennyiben egy mód van rá, akkor mindig foglaljon közvetlenül a szálláshelyeken, a szállásportálok ugyanis jelentős jutalékot kérnek tőlük – ezáltal közvetve drágítják a szállásokat is.

Hol van a csongrádi fürdő? A lenti térképen megnézheti:


Itt megnézhet egy videót is a Csongrádi Gyógyfürdőről: