Kevesebb mint tíz éve találtak termálvizet Celldömölkön, amiről hamar kiderült, hogy gyógyhatással is rendelkezik. A Vulkánfürdő 2005 óta várja a vendégeket.

Település és fürdő

A 11 ezer lakosú Celldömölk Vas megyében, Szombathelytől 42 kilométerre található. A települést 1979-ben nyilvánították várossá. Celldömölk és a termálvíz kapcsolata nem tekint vissza nagy múltra, a gyógyvizet szolgáltató kutat 2003-ban fúrták. Az erre alapozva épített fürdőt két évvel később nyitotta meg kapuit. A Vulkánfürdő elnevezés apropóját a közeli Ság hegy adja, amely egy ötmillió évvel ezelőtt kitört vulkán maradványa.

Gyógyhatás

Az 1200 méter mélyről érkező gyógyvíznek jelentős a fluortartalma. A víz elsősorban mozgásszervi panaszok enyhítésére alkalmas. Ezen belül is porckopások, reumatológiai problémák és derékfájdalmak esetén bizonyított a hatása.

Szolgáltatások

Összesen nyolc medence található a Vulkán Gyógy- és Élményfürdőben. Ezek között vannak gyógyvizes, termálvizes, úszó, csúszda, élmény és tanmedencék. A termálfürdőben számos gyógykezelés elérhető, köztük vízalatti sugármasszázs, gyógymasszázs, súlyfürdő, szénsavas kádfürdő, iszapkezelés.

A Vulkánfürdő belépőjegyeinek árait ide kattintva találja!

Elérhetőség

9500 Celldömölk, Sport utca 8.

Telefon: +36-95-525-070

weboldal