1998-ban élményfürdővel bővítették a gyógyfürdőt, amitől a téli vendégforgalom felfutását várták és átadták a város kilencedik szállodáját.

Pörgős év volt az 1998-as esztendő a kedvelt Zala megyei üdülőhelyen. Egy évvel azután, hogy Zalakaros városi rangot kapott, elkezdődött egy fontos beruházás a fürdőben és egy új szálloda is megnyitotta kapuit, de az Magyar Távirati Iroda archívuma szerint egyéb események is történtek.

1998-ban bukkant fel először a településen a Dotto városnéző kisvonat. Szintén ebben az évben valósult meg az úgynevezett Termál Teáter, ami a strandfürdő területén kialakított nyári színház volt. A korabeli sajtóhírek szerint nyár elejétől szeptember végéig hatvan rendezvénynek adott otthont a Termál Teáter, ahol jazzkoncerttől kezdve folklórműsoron át a könnyűzenei koncertekig bezárólag sokféle programot tartottak.

Zalakaros utcaképSzintén 1998-ban avatták fel Zalakaroson Batthyány Lajos bronz mellszobrát, az 1948-as forradalom 150. évfordulója alkalmából. S ez volt az az év, amikor elkezdték az élményfürdő építésének az első ütemét. Az MTI anno arról adott hírt, hogy 380 millió forintba kerül az új fürdőegység, aminek révén „vadvízsodrás, medencefenékről áramló buzgár, testmasszírozó vízsugarakat produkáló, vérkeringést javító berendezések működnek majd az élményfürdő egy-egy szektorában”. Az újdonságtól főleg a téli vendégforgalom megugrását remélték és milyen jól gondolták.

Az MTI is beszámolt arról, hogy akkori áron 2,5 milliárd forintos beruházás révén egy új szálloda is megkezdte működését 1998 nyarán. A 13 hónap alatt felépített négycsillagos MenDan Hotel a település kilencedik szállodájának számított. Ez a távirati iroda szerint fontos történés volt Zalakaros életében, ugyanis akkortájt nyaranta már szálláshiánnyal küszködött a város.

Zalakaros rendezvényAz idén megnyitásának huszadik évfordulóját ünneplő MenDan Magic Spa & Wellness Hotel****superior Zalakaros központjában, a város fürdőjétől szó szerint csak néhány lépésre található. A 308 szobával és apartmannal rendelkező szállodában egy saját, 1000 négyzetméter alapterületű fedett fürdőkomplexummal is található. A hotelben számos wellness- és gyógyászati szolgáltatás is elérhető.

MenDan Hotel ZalakarosAz elmúlt húsz évben rengeteg fejlesztés, újítás történt a szállodában. A teljesség igénye nélkül néhány példa: ma már indiai és thai masszőrök által végzett masszázsok is elérhetők náluk. A gasztronómiai kínálatban a magyaros ízek mellett megjelentek a modern étrendeknek, diétáknak megfelelő ételek is. Az idei évfordulóra pedig lett a szállodának egy állandó kis lakója, a gyerekek kedvence: Magic, a kakadu.

A húszéves jubileumra egy külön csomagajánlattal is készült a szálloda. A „MenDan Summer Time” nevű csomag egész nyáron foglalható, beleértve az augusztus 20-i hosszú hétvégét is.

MenDan Zalakaros napozóteraszAz ajánlat bőséges büféreggelit és büfévacsorát, a szállodai fürdőkomplexum, valamint a hotelben lévő szauna, gőzkabin, élményzuhany, pihenőterem és fitneszterem használatát is tartalmazza. Sőt, mindezek mellett a vendégek részt vehetnek a szállodában tartott jógán, vízi tornán, aerobik órán és wellness tanácsadáson is. A legfiatalabb szállóvendégeket játszószobával, gyerekprogramokkal, kézműves játékokkal várják.

A nyári csomagajánlatról és a szállodáról minden további információt megtalálhat ide kattintva.

MenDan Zalakaros wellness részleg